Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1961-10-27

(~ . —I 9 - -10 - * Szente Ferenc elvt ír s; -Vélemény éra szerint az elkövetkező idő-ben nagyon komoly súlyt kell fektetni a beszámolók elkészítésére és föle,, a kis politikai bevezető rész elkészítésére. 7 7 Réti tóndor elvtárs; Véleményem szerint a VILH.1EZ-nél az előkészítés hiányos­sága miatt alakult ez a helyzet. ff Valachi Gyűla elvtárs; Nagyon egyetértek azzal, amit a Szigeti elvtársnő úgy fogalmazott, hogy nagyon go a légkör. A Házkezelési Igaz­gatóságnál voltam taggyűlésen, ahol nagyon jó beszámoló volt, ahol személyreszólóan bíráltak ás felálltak ott olyan emberek, akik nem igen szoktak szólni, ás szívből ■ jövő felszólalásokat tettek. A beszámoló alaphangja ha jé, akkor az biztosítékot nyújthat arra, hov„y jo lesz és to eredményes lesz ott a választás. A Tanácsi választás előkészítésével kapcsolatban. Azt hiszem, .1.ogy itt e,,y s más teendőnk lesz még azért, gon­dolom, mert oki instruálja a vonalat, egy kicsit .rost már be kell vonni a megbeszélésünkbe. Szigeti imréné olvt árs n ő; 49 pártszervezet tartozik hozzánk, ebből 11-ben meg volt a választás, 20-22 0. Ebből 9-nek a megerősítését a tit­kári javaslatot hoztuk. Ezenkívül lement e„y a Rendőrség­­' nál és három a ^őrkonfekciónál. A VILIMÉ Z-zel kapcsolatban. Azt hiszem, ha mi kimegyünk, a mi tapasztalatunk alapján hozzuk a V.3. elé. Mert azt, hc,..y megszervezték, érezzük, de bizonyítani nem tudjuk. Lehet, hogy a tagság között sem fogjuk megtudni. A m Is ik dolo„, hogy olyanok is-’ vannak sajnos közöttük, akiknek tetszetős, ho„y elnéznek dolgok felett, tehát nem akarják te a lazaságot felszámolni. Úgy, hogy a mi tapasztalatunk az emberekkel valé beszélgetés alapján, hogy hozzuk ide a V.B. elé, hogy javasolunk-e itt ilyen komolyabb felelősség­re vonást. 7 Varga Péter elvtárs: Ezzel a beszámolóval oz én véleményem is megegyezik. Ezeket a negatív®- jelenségeket, ami az utóbbi időben történt, meg­beszéltük. Az elkövetkező időben javítani kell ezeken a •hibákon, illetve a minimálisra kell. csökkenteni. Ha valahol a mi elképzeléseink teljes egészében nem való­sulnak mog, azért nekünk nem koll kétsé. be esni, különösen, ha jobbakat választanak. ®e egyben ez azért kritika felénk. Hogy mi nem eléggé mértük _fel ott a helyzetet, nem eléggé ismerjük ott az alapszerv életét, ós igy tovább. Egy egy alapvető dolov,, ami következtetést nekünk ebből a vezetőség­­választásból' le kell vonni, tehát jobban megismerni az alap­­s'zerv életet. _ , _ j

Next

/
Thumbnails
Contents