Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1961-10-27

I ~~1 I • - -»­­I Va r ga Péter elvt ár s ; Van e„y néhány problémás helyünk, amit előre tudunk. Itt mi fokozottabb módon készítjük elő a választást, külö­ncsen abban az esetben, ha ez e„y jelentős alapszerv, pél­dául üzemi alapszerv. Vannak itt kisebb alapszervek, mint a 7ILLMSZ• Erre talán nagyobb gondot kellett volna fordítani az előkészítésnél. De már itt megjegyezném azt, ho gy javasoltuk mi a kerületi pártbizottság apparátusa részéről, hogy ne a Nádasi legyen a ta„_yülást levezető elnök, s ezt a javaslatunkat nem fo­gadta ol a'Császár elvtárs ás azt mondta, hogy az elnök elnököljön. Hogy gazdasági vezető elnököljön a taggyűlésen, ezt nem tartom helyesnek. A másik ilyen tanulság volt, hogy az alapszerv tagsága felé nekünk azt kell vinni, hogy 3, 5, vagy 7 tagú vezetősége' va„y titkárt és helyettest kell választani. De nem azt, hogy ki legyen a titkár, hanem a három legjobb ember kerül­te . jön be az álápszervből a pártvezetőségbe, akik magatartá­suk, politikai felkészültségük, stb. alapján alkalmasak a vezetőségbe. Hogy ki legyen a titkár, azt a pártvezetésnek, a felsőbb pártszervezet segitéágéVel kell eldönteni. Most szélesedett a pártdemokrácia, ds ez nagyon helyes, de azért nekünk tovább szélesíteni személyekre, ho„y ki legyen, nem leheti Ami még megjegyzésem lenne, ez a beszámolókat illetően. Még pedig az, hogy jók e^ek legtöbb helyen, kritikusak, biztosítják a légkört, do egytócot*esetben már ilyen kisebb alapszervekben előfordult az, hogy ne.a eléggé előremutatóak. Nagyobb alapszerveknél sikerült kialaki tani az egészséges légkört, s ezt kell nekünk tovább vinni. A mi tudtunk nélkül a Keserű is. bekerült az e*yik pcda­­gógus alapsterv vezetőségébe. Ezt a Farkas elvtárs java­solta odaklnn annak ellenére, hogy uwy foglaltunk állást a Munkásőrséget és propagandista funkcióját illetően. Párt Végrehajtó Bizottság a vozetősógvriasz­tások tajbasztalatairól szóló tájékoztatót tudomásul veszi. A ViLIMl--re tett javaslat­tal egyetért. Szigeti Imréné olyt ársnő: A .megválasztott titkárok közj.il. megerősítésre... hozzuk ide, akik előzetes jóváhagyásra már itt voltak és meg is let­tek választva; párt Végrehajtó Bizottság az alábbi elvtársakat titkári funkciójában elfogadja; t­­-, , Vasipari Ktsz; Kovács Péter Fodrász Ktsz tjseh Árpádné . Pedagógus II. j?app Ealánó Pedagógus VII. . Béres Andrásné V-ős körzet ’ Smidt Imréné 8-os kőr.zot Der'dák Györgyné KÖZÉRT Szigetvári Mihályné HEG , Sárosi Zoltánná 7 /] _ ■ ---------­­­­-..................... - - — J

Next

/
Thumbnails
Contents