Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1961-09-29

r i I " - 12 - 'I I & Farkas Sándor olvtárs; 7 egy versenyt, ügyesen van megszervezve ós a ^dolgozókat is meg­mozgatja ós anyagilag segíti a vállalatot .ás <a dolgozók is árint­ve vannak anyagilag. Tehát ebből ®azt látom, hogy a mi verseny­­szervezésünk nem felel meg mindig a követelményeknek. Például; a Kötöttárugyárban is megmondták, <hogy ebből az anyagból ennyi fo­nalat keli megtakarítani. A dolgozó tudta és pontosan értékelte is ott az üzemben, a termelési osztály által. Kitűzték, ho y meny­nyit akarhak megtakarítani a népgazdaság részére és a dolgozókét érdekeltté tettek ebben. Ezt nem látom és nem a szakszervezet irá­­í nyitása ez. A másik kérdés, amivel szintén foglalkozik az anyag, hogy a műszaki fejlesztést nem ismeri oz üzemben a szakszervezet. Hát akkor mit ismer a szakszervezet, hogyha a műszaki fejlesztési problémákat nem ismeri? Sz egy elég súlyos dolog^s-zorintem, mert itt is lehet versenyszerűen csinálni a dolgokat.® És ha est nem ismeri, úgy gon­dolom, hogy nem is tudja, hogy mit lehet csinálni a műszaki fej­lesztés lerán. Valachi elvtárs említette, hogy például; most a bevonulók helyettoM3 elvégezhetik a feladatokat a vorsenymoZ: a lomban a brigádok. Ez nem uj kérdés, hanem a szakmai műveltség kérdése is. Ez is egy i, en fontos rész. Itt beszélnek arról, hogy a felajánlások túl < általánosak. Nem tudom, ho© az anyagban mi az, ami túl általános. De szerintem nem általános az, hogyha egy fiatal dolgozd azt mond­ja, hogy elvégzem a technikumot, vagy a szekkápzottségem tovább­fejlesztem. Akkor örülnénk, ho©ha ez általános lenne, mindenki csinálná. Amit az anyagban nem látok világosan és többé-kevésbá érvényesül nálam. Az anyagi érdekeltség elve, ami fontos kérdés és úgy látom, hogy helyenként a Kötöttárugyárban, Landlerban, Bőrkonfekeiébán is láttam. Hogy hogyan lehetne ezt tovább vinni, erről jó volna beszélni. Ezt kellene valahogy megnézni, hogy*hogyan érvényesül ez az anyagi ÍÉdekelísé-t, a verseny kialakításánál. Ugyanakkor fon­tos® kérdésnek tartom megnézni, hogy az anyag biztosítása hogyan " néz ki a verseny felajánlásoknál. /'~N Goller László elvtárs; * te i m ff Szente elvtárs kérdéssel jött felénk, hogy a pártszervezet milyen módszerekkel segit a szakszervezetnek. Én most nem tudnám ezt itt hirtelen mind elmondani, hogy milyen módszerek varnak, amivel se­gítünk a szakszervezetnek ebben a munkában. Kezdhetném azon, hogy rendszeresen beszámoltatjuk a szakszervezet­ben dolgozó kommunistákat, meg más hasonló módszereket. Inkább a segítést a szakszervezetnek, e© pár olyan dologgal mondanám el, ami megtörtént a gyámban ás ebből nekünk van azért már egy párt tapasztala tünk.ff W ff E: yik ilyen dolog volna az, hogy talán-kivotelt képeznek a szak­­szervezeti aktívák, akik a csoportoknál dolgoznak, - felfelé a szakszervezeti bizottság, de még azon felül is, az esemény után kullognak mindig az elvtársak. Ilyen volt a szeptemberi határozat végrehajtása is. Már régen-kidoltoztuk az üzemben az intézkedési tervet, hozzákezdtünk a® végrehajtásához, araikor a szakszervezet illetékes vezetőket az illetékes felsőbb szervek behívták ás tá­jékoz íratták, ho© it kell az elvtársaknak tenni majd ebben a mun­kában. Már régön folyt közben a határozat végrehajtása. Nem vártuk meg, mig az elvtársak kapnak fentről instrukciót a Szakszervezeti--------------------.------------------------------------tt-----------------------­­■ __________________________A________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents