Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.20.a/4)

1959-02-20

IfcTT WKWtOt ! 1 !» - 16 -ben eléggé meglepődött, hogy ilyen furcsa dolgok iu lehetségesek egy ilyen fontos az érv alapszervónél, mint a kerületi kaplt.ányaá­­gon, hogy kimondott kettéoznkadáo és lehet mondani, hogy frakoi-'-aaB mutatkozik. Hogy mikben mutatkozik ez -n :g - ízt több oldalról - ezij • tán személyekre ki exponálva lehet ooak értékelni én a kellő tanul­­aágokat levonni. Szükséges említést tenni, hogy essvn két csoport a pártos övezeten, illetve a pártvezetőságen belül kikből .áll. Az egyik ooo porti Lelkes wlvtáranő, Lándorfi ulvtáranő és Zala iné elvt'rsnő. A másik csoport: Táska, Vigh, Zeher, lomján és Zimler elvtáranő. Mindkét csoportnak, hogy igy lehessen kifejezni vannak szimpatizánsai igaz, hogy nem egyenlő arányokban. Hogy melyik ooo­­r­­port volt mégis viszonylag inkább pártszerübb, az a Lelkes elvtárs­nő csoportja, mint a Táska elvtárs csoportja. Legalább io a boazél­­gotősökből szerzett tapasztalatokból erre lehet következtetni* !)e azért - hibás állásfoglalásokért, piirtszerUtlenségekért egyik csoportnak sem kellett a szomszédba menni, ez a brigád véleménye* '"iért? Azért, mert mindkét csoport örült annak, hogy az egyik, vagy a másik hibát követett el* • A pártdemokríoia, t kollektív vezetés, a kritikai szellem, az őszin­te légkör szinte teljesen hiányzik u vezetőségen beidig Mindez abból ad tdik, hogy az elvtáraak erősen érzékenyek, igy szubjektivek egy— ^ a és megítélésében, éo a pártszervezetre is áll, hogy az olvtársak nem a hibák ellen harcolnak, hanem gymáa ellen* Az elvtáraak arra utaztak, hogy ki mond valamit a másikra - összegyüjtütték azt* Azzal foglalkoztak, hogy külön figyelték ki követ el hibákat. A frakció jelleget az ölti magára a két csoportnál, hogy bár platform nélkül dolgoztak, de nem a vezetőségen belül beszélték meg a kérdé­seket, problémákat, hanem ki vili, illetve a Saját csoport juilcon belül. Ugyanakkor a vezetőségi ülések fejt tbologatva, icritikátlaul folytak le. Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni, hogy n politikai munka nem olyan a rendőrségen, i int az kívánatos lenne. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatoson helyes szintén személyekre vo­­mtkoz'on kiindulni. ElaŐoorban íz La >. z rv párttitkára Lelkes elv társnő személyét, egyéniségét, magatartását és i vele kapcsolatos problémákat szüksé­ges rögzíteni. Á A ■ ■ ■ 1 > ■ T 1 " — "" — J

Next

/
Thumbnails
Contents