Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1976-09-16

- - 1 1 1 ^ ^ ^ _ r ! il I ■ no n Borsi et: Egy eve lesz annak, hogy PB ülésen tárgyaltuk a tankönyv­ei se révei kapcsolatok feladatokat, módszereket stb. Kiadott a Pártbizottság Intézkedési tervet, mely tervben konkrét feladatok voltak meghatározva a Pártbizottságra, Fegyelmi Bizottságra vonatkozóan a tagkönyveserét illetően is". Nem zárja ki a folyamatos munkát. Jelentem a Pártbizottságnak, hogy a Fegyelmi Bizottság azt a munkát, feladatot, amit az Intézkedési Tervben a Pártbizottság, mint feladatot meghatározta - maradékta­lanul telj esitette. 1976.szeptember 15,-ével minden azzal kapcsolatos ügyet lezártunk, a Végrehajtó Bizottság elé, mint döntést vit­tük, Eleget tettünk annak a feladatnak. Ezen feladat vég­rehajtását csak úgy tudtuk maradéktalanul, színvonalában - kisebb hiányosságtól eltekintve - teljesíteni, hogy az w Apparátus, alapszervezetek vezetősége, tagsága, a Párt­bizottság, pártvezetőség megfelelő segítséget nyújtott. Néhány gond, probléma kapcsolódik a határozatok végrehaj­tásához; az idevonatkozó határozatok nem lettek maradék­talanul végrehajtva - ezért kellett több esetben Elek^elv­­társhoz fordulni. Esetenként előfordult, hogy mondották, hogy a Pártbizottságtól ilyen- és ilyen választ kaptak, holott azt nem a Pártbizottságtól, hanem a Fegyelmi Bizott­­sgától kapták. Egyetértve Elek elvtárs által elmondottakkal - számadato­kat most nem kívánok idézni, viszont azt szeretném kéri a Pártbizottságtól, hogy erősítse meg, járuljon hozzá ah­hoz, amit Dóri elvtárs hozzászólásában mondott, hogyha Pártbizottság részesítse elismerésben azokat az elvtársa­kat, akik atagkönyvcserével kapcsolatos munkában reszt­vettek, illetve a tagkönyvcserével kapcsoltos munkában élen­járó elvtársakat. Javasolnám, hogy fogadja el a Pártbizottság. x- Néhány gondolat a beszélgetés során tapasztaltakból: a vezetőséget jogosan marasztalják—el, vagy jogtalanul? Azt hiszem az a helyes, hogy el kell őket marasztalni. Domokos et: A beszélgetéssel kapcsolatos feladatok mennyire nem értek még a végére. A magam részéről nagyon sok tapasztalatot sikerült összegyüjtenem saját vállalatomnál. Mint tudjuk nagyon sok határozat születik és sajnos azokat nem hajtják végre. Véleményem szerint a Partbizottság fészeréi aktívabban kellene a pártszervezetekre hatni a végrehajtásban. Egy másik dolog a munkafegyelemmel kapcsolatos kérdések; sok probléma van /késések, távoliét, italozás stb./ véle­ményem szerint a szocialista brigádokra nagyon^sokat lehet támaszkodni, nagyon sokat tudna tenni különböző dolgok ren­dezésében. A l. J

Next

/
Thumbnails
Contents