Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1976-09-16

r— —j ! I A munkafegyelem terén kevés eredményt lehet elérni. A központi intézkedéssel ellentétben is nagyobb ellentmondás van. Ha sértőkre hatunk, a másik résznél viszont támoga­tást kapnak. Egy másik nagyon komoly probléma; vándorlókkal, kilépők­kel kapcsolatban. Pl. ha valaki kilépett a vállalattól vagy azért, mert lceveselte a pénzt amit adtak, de az a munkahely ahová megy már legalább 6. munkahelye - ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy oda ahová megy ott is párttagok dolgoznak, miért nem filézik meg ki lépett be, kit vesznek fel, vagy egyáltalán miért lépett ki?! Petővári et: Nem először van a beszélgetések tapasztalata, de nem is utoljára. Ami a Pártbizottság munkatervét illeti, megfelelő, a KB határozata szerint folyik. Arról van szó, hogy párt­­irányitás szempontjából ezeket a hasznos beszélgetéseket nem hagyjuk elveszni. Elek elvtársat támogatom, nagyon fontos tudni, hogjj az alapszervezetek képesek voltak az egyéni beszélgetéssel kapcsolatban saját területükön mit kell tenni, ha erre nem lettek volna képesek, akkor már baj van, ármunkával. Arról nem is akarok beszélni, hogy milyen sok és mennyi tapasztalatot szereztünk. Pártirányitás szempontjából ne­künk tenni kell; bizonyos kérdésekben keményebb feladato­kat határozzanak meg, társadalmilag sem eltűrhető melyek intézkedését nem az alapszervezetben kell megtenni. A beszélgetésekkel kapcsolatban azt tartom, hogy sikerült elérni amit akartunk, nem országos ügyekről esett szó, mindenki saját területéről volt szó. Az irányítás fontos feladata, testületeknek gyakorlati, helyi tapasztalatot is kell adni, ez a mi feladatunk is. Kerületi szinten a Pártbizottságnak biztos első helyre O kell tenni a párt belső életével való foglalkozás, kommu­nista magatartás, agitáció kérdése stb. állam élet, gazdasági élet területén stb. minden taggyűlésen felvető­dött, eljutott a pártszervezet, megbecsülés kérdéséhez. Lehetne többet is tenni. Törzsgárda megbecsülése, minden pártszervezet összesítő taggyűlésén felvetődött, a párttag­ság megerősítette a kommunisták megbecsülését. Sok olyan kérdés van, melyet nem lehet alapszervezetben megoldani. Néhány példával, hogy mi az, ami feszíti a párttagságot, mi az a kérdés, amit meg kell oldani; pl. a fegyelem kér­dése stb. nemcsak párteszközökkel lehet megoldani, nemcsak a kommunistáknak, hanem a vezetésnek is többet kell tenni. Nagyon türelmesnek kell lenni. Társadalmi folyamatok, meg­felelő lehetőségek birtokában kell megoldani a kérdéseket. Titkári értekezletünk volt, a vitakörök pártirányítását tisz­táztuk. A kommunisták nem kapnak megfelelő agitációs érvet. Munkában való részvételük csökken. Á vitakörök kifejleszté­se szükséges. Felkészülve agitáljanak ebben a kérdésben. /I 3 J

Next

/
Thumbnails
Contents