Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1973-01-25

r ”i- 9 -Prógl et: A Vegyépszernek 1972. évi gazdasági tevékenységének érté­kelésé nel nem lehet figyelmen kivül hagyni két döntő kö­rülményt. 1972. január l.-el vállalatunkat országos nagy­­vállalattá szervezték át. Ennek az átszervezésnek törvény­­szerű következménye az igazgatóságon belüli átszervezés volt. Ez a tényező az 1972. évi tevékenységünket nagymér­tékben befolyásolta. A másik körülmény, hogy 1972.-ben két nagy beruházásnak kellett volna megtörténnie. - A Lenin városi Oleffin mü és a Péti Műtrágyagyár kivitelezésének. A határidő igazgatóságunktól független okok miatt, kése­­delmet szenvedett. A felkészülés megtörtént, a kapacitást biztosítottuk. Ennek következtében a csúszásból adódé sza­bad kapacitás nagy nehézségeket okozott, és nem járt min­denkori sikerrel. Ennek hatása a harmadik negyedévben je­lentkezett, ahol közel azonos létszám mellett csökkent a termelés 30 k-on felül. Komoly erőfeszítést jelentett, hogy az árbevételnél jelentkező kedvezőtlen számok a bá­zishoz viszonyítva az átlagnak megfelelően jelentkezzenek. , 1973.-ra az Igazgatóságnak igen komoly feladatokat kell végrehajtani. Ismeretes az előbb említett két legnagypbb beruházása, a Lenin városi Oleffin müvek és a Péti Mütrá­fi p gyagyár- , ezzel kapcsolatban vállalatunknak igen komoly eladatai vannak. A Végrehajtó Bizottság határozatait felhasználjuk 1973* mgfkíEE; g évi munkánkban és köszönettel veszem tudomásul, hogy az 1972.-ben jelentkező lemaradások okait a Végrehajtó Bi­zottság külön meg kívánja tárgyalni. Püspöki et: Az elmúlt 4 év alatt sikerült gyárunknak az "Élüzem" cimet elérni. Az 1972.-es év nagy nehézségekkel járt. A járműgyártási program másfél éves késéssel jelentkezett és mindaz amit beterveztünk még nem mutatkozott meg az év végére. Sajnos egész év során nem sikerült feltölte­ni termelésünket, hogy megfelelő foglalkoztatást tudjunk biztosítani. J

Next

/
Thumbnails
Contents