Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1973-01-25
r ~i- 10 -Teljesen uj alapokra kellett helyezni a vállalat profiljának kialakítását, A vállalat vezetés felismerte azt, hogy a közvetlen gyári vezetőket több hatáskörrel kell megbízni , különösen a piackutatás terén. Az elmúlt évben igy sikerült rossz végünket elkerülni. Jelenleg rendelésállományunk 80 százalékos végrehajtást mutat. Tárgyalásaink vannak az NDK.-val, nagymértékű felfutás képzelhető el 1973,-bán. Ez a körülmény arra intett ben- I nünket, hogy az eszközfelhasználás tekintetében a tervet betartsuk. Mindazokat a feladatokat, amelyek összefüggésben vannak a termelési értékek alakulásával igyekeztünk teljesíteni. Nagyvállalati szinten a szovjet MTZ, traktor gyártásában is részt tudunk venni. A rendelésállomány alapján mindössze 100 ezer forint volt az, amit specifikus igénybe nem tudtunk kielégíteni. Varga et: ■ i.h—ii»W. n„ Nagyobb vitára számítottam a felvetett témák alapján. Főleg ami az előttünk álló feladatokra vonatkozik. Prógl et.-hez: egyetértek abban, hogy az előkészített táblázatokban szereplő bázishoz való viszonyítás nem reális. Ez természetes;. A tervvel kapcsolatos nehézséget a VB, reálisan és teljességében ismeri, i ' A gazdálkodó egységeknek1 meg van a lehetőségük az előrelátáshoz, akkor amikor a tervszámokat beállítják, akár a beruházások tekintetében is. Mi nem akarjuk elérni, hogy a 73.-as tervek az által legyenek elérve év végén, hogy alátervezünk. Azt kell figyelembe venni, amit a központi vezetőség és a Bp.-i PB. is kimond, hogy dinamikusabban fejlődjön iparunk. Ami most az elvtársak részéről elhangzott, az biztató. Szeret‘ ném hangsúlyozni, nem elégszünk meg azzal, hogy a kiemelt vállalatok teljesitik terveiket. Szeretnénk, ha a 21-22 egység többé-kevésbé rendben lenne.j