Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1965-09-09

r " i ^ Az eredmények mellett meg megtalálhatjuk a bürokratikus szellem 7 maradványait, a merevséget, a jogszabályokhoz 'való túlzott ragasz-! kodást, a ridegséget, a közömbösséget, a kényelmességet, a felelős­ségtől való tartózkodást, pl: az Épitósi-, Lakás-, Pénzügyi-, és Igazgatási Osztályon. Ez a magatartás gyengítette tönegkapcsolatainkat. Sok esetben az osztályok közötti munkakapcsolat, kooperáció, som v megfelelő. Eláfofdúlt, hogy az ügyfelet nem figyelmeztették a tör­vény adta jogaira, melyet a másik szakigazgatási szervnél érvénye­síthetett volna. Név figyelmeztették kötelezettségeire, 3 ez esetiág bírságot vont maga után. Ennek következtében a hozzánk forduló dol­gozókban olyan vélemény alakulhatott ki, hogy a kormány politikája jó, de mi nem jól hajtottuk végre. Munkánkat ésszerű, belső áteső- 7 pontosítással, egymás segítésével, az ügyvitel egyszerűsítésével vé­geztük. 'Feladatunk volt a takarékossági intézkedések megértetése ";a végrehajtás ellenőrzése, a beszámoltatás megszervezése. Az appara­­tus feladatait 4 fővel csökkentett létszámmal kellett megoldani. Fontos feladatnak tartottuk, dolgozóink munkafegyelmének megszi­lárdítását, a 8 órai munkaidő intenzív kihasználását. Véleményünk szerint, a szakszervezeti bizottságnak, és az osztályvezetőknek ezen a területen több aktivitást .kell'kifejteni, többet kell vállalni7az un. népszerűtlen feladatokból is. Előfordult az Egészségügyi Osz­tályon, és ná§utt is, hogy a félfogadási napon csak félfogadással 7 foglalkoztak, ha nem jöttök az ügyfelek, akkor som vettek elő aktát, vagy más munkát és az is, hogy napközben kijártak olyan dolgozóink, ciciknek munkaköréhez nem tartozik a területi munka. Megítélésünk szerint a. munkafegyelem lazításához hozzájárult, hogy! vannak kellően lo nem terhelt dolgozók, akiket nem hajtanak a felaF" datok, ugyanekkor:mások csak komoly erőfeszítéssel tudják napi nun­­iF' ■ kájüfcat elvégezni. A munkaf egyel erővonalán a felelősségre vonást ' ós a politikai ráírat ást "odáig nem kellő norFokbén ~éfvé nyesitettük. t ^ ' B,', A kerületi Pártbizottság megállapította, hogy a Tanács,a Végrehaj­tó Bizottság és a szakigazgatási szervek munkájában az államhatalmi ós az államigazgatási tevékenységhez viszonyítva a tönegszervezo; munkaelmaradt. A_pártszervezet a tanács tönegkapcsolatának erősí­tése érdekében törekedett a területi munka segítésére. Taggyű­lésen több alkalommal foglalkoztunk a tanácstagi beszámolók elő­készítésével, a pártszervezetre háruló feladatokká.* A vezetőség 7 felmérte azokat a "nehéz" tanácstagi körzeteket, ahol a'.mozgósí­tással, a látogatottsággal, a;beszámoló előkészítésével, megtar­tásával problémák mutatkoztak: Ezekre a helyekre elsősorban a pár— tag, osztály-, és csoportvezetőket, az aktívabb párttag és pártol.— 7 kívüli dolgosokat irányítottuk segítségül# A pártszervezet a t tálatokat összegyűjtötte, az aktivistákkal megvitatta és erről tá­jékoztatta a Végrehajtó Bizottságot is, » * V* 7 /O U- - ' ’j

Next

/
Thumbnails
Contents