Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1965-09-09

^ V* 2 « Figyelemmel kis értük a ko/rairásták munkáját, de segítséget adtunk a pártönkivüllekkel való foglalkozáshoz is. Több esetben tettünk! javaslatot jól dolgozó munkatársak előléptetésére, jutalmazására, és olyan dolgozók leváltására, akik a követelményeknek nem feleltek meg.:Apparátusunkban évek óta bevált gyakorlat a belső előléptetés; 1961. óta a pártszervezettel való egyetértés alapj^ 9 hivatalveze-7 tós 24 dolgozót léptetett elő adminisztrátorból előadónak, főelőadó­nál!, csoportvezetőnek, előadóból osztályvezetőnek is. Munkánkban szubjektivizmus is jelentkezett, előfordultak olyan_e.se­­tek, hogy egyes dolgozóknak csak a jó tulajdonságait emeltük ki. meglévő hibáikat elnézve csak dicsértük, jutalmaztuk, előléptetésre javasoltuk. Hibáik felismerésekor már a nevelő-munka nem bizonyult elegendőnek, végül elkerültek az apparátusunkból. /H0rváth Antalnó, Horváth Ernóné, Rimavölgyi elvtársak esetében./ Előfordultáaz is, hogy nem ismertük fel időben a dolgozó jó tulaj-' ' donságait osa'k láltTóáy vettük észre /Vajdánó esetében/ A partvezető­ség eredményesen tudott volna a kádennúnkábon sogitséget nyújtani, a személyi kérdésekben állást foglalni, ha a vezetőség egésze ismer­te volna a káderfejlosztósi tervet. Az apparátus összetételének javulását objektív nehézségek is gátol­ták, pls a tanácsi dolgozók és a hasonló beosztású üzemi dolgozók közötti bérkülönbözot♦ Különösen nohóz‘műszaki kádereket, orvosokat és a jogászokat az apparátusba behozni. Emellett nem vettük eléggé í /' figyelembe, hogy az apparátusban dolgozók gondolkodásmódjában különbö­ző árnyalatok tapasztalhatók, /régi es uj közigazgatási dolgozók ese­tében/. A pártszervezet nem lépett fel kellő határozottsággal, az ellen a gyakorlat ellen, amikor az egyes emberekről kialakított véleményt velük nem beszélték meg, A vezetők nevelését segítő osztályvezető értekezletek és az /-> osztályvezetők beszámoltatása nem volt rendszeres. Még nem tudtuk elérni, hogy az osztályvezetők a Tanácsot egységes egesznek tekint-^ sék, hogy munkájuk hatfisát vizsgáljuk a kerületi lakosság körében, ' ne csak “saját munkaterületük" problémáit tartsák fontosnál!. E téren az utóbbi hónapokban történt előrelépés. Munkánk során törekedtünk az egészséges politikai légkör kialaki-7 tására, hogy az segítse a bürokrácia, a hivatalnoki szellem leküz-7 dését. Az itt mutatkozó eredmények közé sorolhatjuk a lakóbizottsá­gaink rendszeres felvilágosítását, és a lakosság tájékoztatását. Pl: A pénzügyi, építési, valamint•az igazgatási osztály ilyen irányú kezdeményezéseit. Eredményes volt a pártalapszerv kezdeményezésével létrejött "intézd azonnal" mozgalom, amely szintén a hivatali munka határidőben, bürokrácia hentes intézését célozta. Egyre többen értik meg, hogy a Tanács politikai szervezet alaposabban es körültekintőbben foglalkoztál#a tanácstagok, a választott funkcionáriusok által fel­vetett problémákká, a lakosság ügyeivel. Ez megmutatkozik különösön "a nagyobb feladatok" végzésénél* /választások, lakóbizottsági vá-7 lasztás, tanácstagi beszámolók, társadalmi munka, szolidaritási bé­lyeg, VIT sor jegy stb./ / .» ■ nnl r— 11

Next

/
Thumbnails
Contents