Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1963-11-01
I I jP_______________________________________________ *■* O —JM Méhes Lajos elvtárs: kapcsolatok teremtődjenek, amelyek példaképül állhatnak az egész világban két szocialista ország kapcsolatában. Erre elmondtak egy sor példát, hogy mire gondolnak. Tehát nem is a mi javaslatunk, hanem a-csehszlovák elvtársak javaslata. Az áruforgalomban - és nagyon fontos, Rogy ezt mindig is megjegyezzük, - az áruforgalom bővítése szakosítással ás kooperációval. Ez a mi gazdaságpolitikánknak, de a KGST gazdaságpolitikájának is alapkérdése. Energiatermelés területén, Megállapodás történt arra, hegy 1970-re közösen létrehozzuk a Dunai Vizierőmüvot. Erről is kaptak azt hiszem korábban tájékoztatást az elvtársak, hogy milyen kapacitású erőműről van sző. Tehát ez azt .jelentené, hogy a két Qrszág felszabadulásának.25« éves évfordulójára egy ilyen nagy, közös, baráti létesítménynek a megalkotása megtörténne ás ez úgy a csehszlovák, mint a magyar népgazdaság problémájának mc goldásában jelentős. t A következő dolog: felajánlották, hagy nyersanyag kitermelésében hajlandók beruházásokon keresztül részt venni. Hajlandók a mezőgazdasági gépgyártásban. Ismeretes, ez nagyon nehéz probléma az egész KGSi'-n belül. Itt nagyobb szakosításra törekednek és. megvalósítani xmeffladksmímxékmáax Csehszlovákia és Magyar - ország között. Ugyancsak ilyen javaslatot tettek a vegyipar vonatkozásában a szakosításra, az összehangolásra. Hasonló„javaslat okát tettek a fogyasztási cikkek termelésére és cseréjére. Egy sor konkrét javaslatot tettek mezőgazdasági vonatkozásban is. Elmondották, hogy Magyarországtól vásárolják a sertés, szarvasmarha és baromfi törzsállományt. Ugyancsak innen vásárolnák tőlünk a kukorica, dohány, olajos magvak vetőmagját. t -Eelajánlották, hogy gondolkodjunk, mennyire tudjuk mi a primőr termelését fokozni, mert abban az esetben ők teljesen leállnak ryla* Mert ott nem olyan kedvezőek a feltételek ós arra rendezkednek be, hogy Magyarországról elógitsók ki a szükségleteiket. Ugyanakkor ők5 tudnak minket segíteni olyan mezőgazdasági cikkekben, mint például a burgonya, amelyre náluk kedvezőbb igények vannak, - de különösen műszaki beruházásokban, amelyek szükségesek a mezőgazdasági igények kielégítéséhez. Végül ugyanilyen javaslatokat tettek a turistaforgalom növelésére is, amiben egy előzetes megállapodás történt, hogy növelni fogjuk a két ország turistaforgalmát és azokat a meg meglévő korlátozott intézkedéseket is csökkenteni, ami jelenleg fennáll, főleg ilyen valutáris alapon, amely nehézségek fennállnak. • Végül megállapodtak- abban, hogy 1964-ben egy csehszlovák kormányküldöttség jön Magyarországra. Jugoszlávia. Amit erről a Kádár elvtárs elmondott, hogy a tárgyalások elvtársi légkörben folytak és kölcsönösen tájékoztató hangzott el az ország helyzetéről. Kádár elvtárs is tájékoztatta a magyar' országi helyzetről ós a Tito elvtárs is az ottani helyzetről. ,Egy pár dolgot ebből kiragadva; az ő tájékoztatóikból. t Náluk a mezőgazdaság területének 16-17 /"a szocialista szektor és ebből mindössze 5-6 / a termelőszövetkezeti. A többi állami ga zdaság. < - • / • AO" "" ~ J