Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1962-03-22

í i Bene András elvtárs: tárgyalás is az óv vágén, amikor ismételten ide fogjuk hozni ennek a mozgalomnak az eredményeit a P.B. elé. Fokozni kell véleményem szerint ezt a munkát továbbra is. Szigeti Imréné elvtársnő: Azt hiszem, hogy a mai pártbizottsági ülés vitája is alá­húzza annak a szükségességét, hogy a KISZ munkát és ezen belül az "Ifjúság a szocializmusért" mozgalom munkáját ide­hoztuk a Pártbizottság elé. Itt az elvtársa;; egy része nagyon önkritikusan, másik része nagyon kritikusan vetette fel a problémákat, a nehézségeket. Mi ha a KlSZ-ról beszélünk, már szálló igévé vált, hogy a KISZ a párt édes gyermeke. Elmond­juk, de sajnos még bizonyos fokig a gyakorlatban és nem minden esetben valósul meg és nagyon sokszor nem segítjük, nem ellen­őrizzük eléggé, nem irányitjuk eléggé a KISZ munkáját*. Azt hiszem, ha mi előre akarunk haladni, nemcsak szavakban — kell azt elmondani, hogy édes gyermekünk,„hanem a gyakorlat­ba^ is olyan módon kell tevékenykedni, hogy ez a gyakorlat­ban realizálódjon. A fiatalok nevelésével kapcsolatban elhangzott több'észre­vétel. A fiatalok nevelése nem csak a KISZ feladata. A fia­talok nevelését társadalmi üggyé kell tenni. Mindnyájunk­nak, mint szülőknek, mint idősebbeknek, mint tapasztaltab­baknak kell a fiatalokat nevelni és nem kampányszerűen, ha­nem munka közben, a napi feladatok végrehajtása közben ne­veljük a fiatalokat nagyobb hazaszeretetre, a haza iránti odaadásra, a tisztelettudásra az idősekkel szemben és egy­mással szemben is. Ez minden egyes elvtársnak és minden egyes pártónkivülinak is feladata. Az a cél,ezzel a mozgalommal, hogy tömegmozgalommá tegyük. Nemcsak a KISZ-esek mozgalmává, hanem az össz fiatalok moz­­­­galmává. Még abban a? esetben is, ha a jelentkezettek nem fogják mind a követelményt teljesíteni, hanem csak rész­­- dolgokat. Mert azzal, ha már egy-kót területen teljesítik , ennek a feltételeit, közelebb kerülnek a KISZ-hez, közelebb kerülnek mlhozzánk és lényegében hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a célját a KISZ e mozgalommal elérje. Nekem is az a véleményem, hogy a kezdeti nehézségen a párt­­szervezeteknél túlléptünk. Vannak mér titkáraink, akik nagyon sokat segítenek és ismerik is ezt a mozgalmat. Persze volt olyan jelenség is, egyes területeken, hogy egyes KISZ szer­vezetek úgy gondolták, hogy majd a pártszervezet elvégzi helyettük első időben. Segítik és ellenőrzik ma már azért. s a pártbizottság értékelése nyilván hozzá fog járulni, hogy még alaposabban ismerjék meg a pártszervek és hatha­tósabb segítséget adjanak. Még nem,eléggé egyöntetű a pártszervezeteknél a megértése ennek a mozgalomnak. Megmondtuk, hogy közös taggyűlést kell tartani, ahol a pártszervezet a párt szempontjából tegyen vizsgálatot és közösen xixx vitassák meg és határozzák meg a feladatot. Mivel nem eléggé ismerték abban az időszakban ezt a mozgalmat éppen ezért arra hajlottak, hogy majd a KISZ titkár elmondja a véleményét. Nekünk az ilyen formális dol­gokat el kell a jövőben kerülnünk. 1 " ■ ■ 11 — ■' ■' I I — ■— • -________________ _ ______________________: i

Next

/
Thumbnails
Contents