Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1962-03-22

- ■ , „I. . .1 ■ 1 I 1 ■' 1 ' " r*— | - 22 - * Szigeti Imréné elvtársnő: Sebesi elvtárs felvetette, hogy nem-e törekedtünk a szám­­szerüségre-. Ezt a mozgalmat nem lehet úgy megmutatni, hogy bizohyos számokra ne térjünk ki. Persze nekünk is eléggé újszerű volt az anyag, ennek a mozgalomnak az értékelése. Nyilván tovább fogunk tudni lépni az elkövetkező időben. Tarnói elvtárs felvetette és ebben is van igazság, hogy habár tényleg a tavalyi évben nagyok sok volt az adminiszt­ráció ezzel a munkával kapcsolatban, de voltak olyan helyek, ahol a minimális adminisztrációt sem valósították meg és pontosan ezért is teljesítette a Kötöttárugyár ilyen nagyon < alfcsonyan. < Szente elvtárssal két dologban szeretnék vitatkozni. A poli­tikának a becsempészése. Itt a Pártbizottság legalább olyan jól tudja mint én, hogy a tömegszervezetek közül egyedül a KISZ-re érvényesül és vonatkozik közvetlenül a pártirányitás. A KISZ-re közvetlen kötelező érvénnyel bir a párthatározaté'-' végrehajtása. És ha ez kötelező érvénnyel bir, akkor a KIS nél a politikai oktatásnak ugyanolyan helye/ és szerepe van mint a pártoktatásnál. Csak annyit tettek, amivel a jelvényt megszerezték. Ez igy is van. De egy dolgot nem szabad elfelejteni, hogy a KISZ tagoknak is a képességei különbözők. Bata elvtárssal egyet lehet érteni, hogy ennek a mozgalom­nak a<propagandáiát szélesíteni kell. De ez menetközbeni feladat. Nem tudjuk egyik napról a másikra megoldani. Farkas elvtárs- felvetette, hogy akik 17 éve a mi iskolánk­ban tanulnak, azok már világosan látnak és azokkal már kü­lönösebb probléma kinn az életben nincs. Azért a mai gye­rekek nagyon jó eszüek és kapcsolnak. Néha ők is felvetik, hogy bizonytalan az a tanár. A másik dolog a középiskolák- ^ nál a maxizmus-leninizmus tanítása. Hogyha elvégeztem a technikumot, vagy az egyetemet, nincs szükségem tovább­­< képzésre, mert ott megkaptam. Van ilyen szemlélet. Azért a t középiskolákban a marxizmus-leninizmus tanítása még sántít. Amit a Nagy elvtárs felvetett a Vegyszernél a felvéteikkel kapcsolatban, meg különböző dolgokat, - meg fogjuk nézni. A közös munkaprogram, amit a szakszervezettel készítettek a KISZ-szervezetek, megvannak. .Magam is láttam. Papíron megvan, de ez csak akkor fog érni valamit, ha ez a gyakor­latban fog realizálódni. Amit még a Gyimesi elvtárs felvetett, és nagyon örülök, hogy ilyen módon vetette fel. Ma már eljutott addig aGyimesi elv­társ, hogy saját maga ismeri el, hogy hiába, azért nagy a különbség a KISZ korosztálybeliek között, más az érdeklődési kor. Sokkal színesebbé, változatosabbá kell tenni a munkát és ténylegesen úgy van, hogy egy kicsit vissza kell erre térni, hogy fiatalosan dolgozzanak a KISZ-esek. Tanuljanak meg néha nevetni. Egy dolgot még befejezésül. A Ziegenheim et. vetette fel, hogy a határozati javaslatból vegyük ki, hogy "szükség eseten". Hogy rendszeresen közös taggyűlést tartsanak arra , j

Next

/
Thumbnails
Contents