Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.20.a/3)
1960-11-15
r , n- 2 -Sajnos még azzal a párthatározattal som éltünk, houy ip-'-ri munkára pl. kovácsnak, bognárnak, kőművesnek, ácsnak, motorszerelőnek stb. sem vettünk át párttag szakmunkásokat, hogy ezzel is erősíthettük volna pártszervezetünket. ;.iOst októberben egy párttag került hozzánk iparból, aki mint raktárosunk dolgozik most, de ő is tagja volt már az -ellenforradalom előtti jóké fesznek. Jelenleg : létszámunk 13 fő. No mit tesz ez a viszonylag kislétszámu pártszervezet, vezetőségi üléseinket 2 hetenként rendszeresen megtartjuk. A vezetőségi üléseken a politikai kérdések mellett a felmer:'.lő időszeri gazdasági kérdések is szerepelnek. Pl. a tavaszi munkák beindításánál, palánta nevelésnél, burgonya csírázásnál stb. határozatot hoztunk, hogy a párttagság is kisérje figyelemmel és segítse felvilá^o: itó munkával, hogy tsz. tagságunk hozzálásson a munkák felvételéhez. Kezdetben oz jól is sikerült, mert főleg a női dolgozók elég szop számmal elkezdték tavasszal a munkát. Ugyanígy a kapálási munkák dandárjában, a ló leadásoknál, stb. harcolt pártszervezetünk a nagyüzemi módszerek bevezetéséért ás megértetéséért. Itt külön fel koll hoznom Tóth János né elvtársnő nevét, aki a kertészetben igen jól dolgozott. Személyes példamutatásával elérte azt, hogy sek asszonytársát meggyőzte a közös munka jobb végzésére. Itt kell megemlítenem, hogy 4o főt beszervezett a vöröskeresztbe, ahova az orvosok hetenként kijártak ebédidő alatt előadásokat tartani egészségügyi kérdésekben. Itt említőm meg ezt is, hogy e kevés létszámú munkaerő miatt a kerületi patronáló üzemek is segítséget nyújtottak főleg a kertészetben, a gyomlálásnál. itt is pártszervezetünk tagjainak éberen kellett vigyázni, hogy egyes helytelen nézeteket, mely tsz.tagságunkban még meg van, leszereljük./ pl. a szervezési idő alatt ígéretekről/ Továbbá pártszervezetünk május és junius hó folyamán délben a munkacsapatoknál a csúcstalálkozó meghiúsulása után ebédidő alatt röpgyüléseket is szervezett, ahol ismertettük a szocialista tábor álláspontját és lelepleztük az amerikaiak mesterkedéseit. Ugyanigy minden fontosabb eseménynél politikai tájékoztatást adtunk tsz.tagságunk fele. Az aratási munkákra való felkészülésnél, a behord ás i munkáknál is igyekeztünk úgy dolgozni, hogy ezek a munkák a lehető legjobban sikerüljenek. A munkafegyelem kérdésében is állást foglaltunk. Hivatkoztunk arra, hogy pl. a kis géke tsz-ben az elmúlt esztendőkben a háztáji munkákra a tagság csak szombat délután ás vasárnap hagyta el a közös munkát. Kedves Elvtársák ! Pártszervezetünk tagjai a maguk területén viszi a munkáját abban a kis csoportban, ahol dolgozik. Nagyon nehéz és sokrétű feladat ez, mert hiszen a pártonkivüli tsz. tagság minden látszólagos apró-cseprő kérdésben kikéri a véleményét erről vagy arról a kérdésről. Erejűnkhöz mérten úgy gondolom megfeleltünk ebben a feladatban. Sokszor mog kell küzdénünk a burkolt formában megjelenő ellenséges nézetekkel szemben is, ami most különösen ősszel is jelentkezett a táblásitás kialakításával szemben. A fejlett premizálási módszer bevezetésével egyes tsz. tagjaink valamiféle különös, feles vagy harmados munkára gondolnak. Itt is meg kell magyaráznunk, hogy a munkaegység mutatószám. továbbra is érvényben marad, 'ás a $-os osztás betervezetten felüli terményekre vonatkozik. Természetes még az a tény, hogy az idei első gazdasági évben eléggé összejöttek a problémák a n-s~ _ J