Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.20.a/3)

1960-11-15

r ... n- 3 -meg nőm alapozott munkaszervezés, áruszállítás, értékesítés, építke­zések, stb. és sorolhatnám a további problémákat is. kekem megvallom nem ujszerüek ozeic a >.-roblémák, benne éltem, de úgy kisebb vonarkozásban, kisebb tsz-ben. Ha üzemi hivatali néz... pontból nézik az elvtársak a tsz. gazdasági politikai munkáját, elég gyengé­nek látszik. De mi számoltunk is evvel, hogy nehézségeink lesznek az első évben. Úgy mondjam, még gyerekcipőben járunk, sok hiba százalék­kal küzdve. De reméljük, hogy Pártunk ás .„ormányunk valamint a kerüle­ti különböző szervek segítségével úrrá leszünk a nehézségeken. Itt az volna a javaslatom, hogy azok a fejlettebb elvtársak, akik a múlt tél folyamán kijártak a szervezésbe segitc-ni, tartsák fennkapcsolate ikat főleg a hangadó gazdákkal, s termékeny vitával az elkövetkező idei tál folyamán is segítsék elő a nagyüzemi gazdálkodás fontosságát, és segítsek ápolni a munkás-paraszt szövetséget. Az ez érzésem, hogy a pártnak meg van a tekintélye ás bíznak benne a termelőszövetkezet parasztjai. Megnyilvánul ez abban is, hogy ki­kérik a véleményemet és tanácsokat kérnek egyes kérdésekben. Úgy ér­zem, togy tiszteletüket a párt fele személyemen keresztül is megadják. De nekünk arra kell törekednünk, hogy szorosabbá tegyük kapcsolatain­kat ás igy o párt felé bizalom fokozódni fog. Ezt csak úgy tudjuk elér­ni, ha politikai ős gazdasági munkánkat nagyobb mértékben megjavítjuk a jövőben. így a tel folyamán szervezünk tanfolyamokat. Szakmai előadásokon ke­resztül is el akarjuk érni politikai nevelés előrevitelét. A pártokta­tás vonalán egy 17-18 fős gazdaságpolitikai és egy 16-18 fős időszerű szemináriumot fogunk indítani. Ez nálunk csak most válik lehetségessé, mert az őszi betakarítási munkák most fejeződnek be. Gálunk az, hogy a téli napokon, téli estéken pártunk mezőgazdasági politikáját meoIs­mertessük a széles tagsággal és hogy szervezettebben, jobban indulhas­sunk a tavaszi munkák elé. A pártszervezetünk előtt álló feladatok elvégzésére úgy gondolom még mindég kevesen vagyunk, de igénybe fogjuk venni a Tanács, az F.M. Hon­védség ás a kerületben lévő üzemi pártmunkások segítséget, akikkel együtt a tél folyamán politikai felvilágosító munkánkat fokozni fogjuk. Elgondolásunk az, hogy egyes fejlett elvtársakat előadásainkra, taggyű­léseinkre, közgyűléseinkre meghívjuk ós ott ők személyesen nyújtsanak segítséget pártszervezetünknek a további munkánkhoz. Tisztán kell látnunk azt, hogy a termelőszövetkezetben jobb munka csak akkor fog kialakulni, ha a tagság magáévá teszi a szocialista mezőgaz­daság előtt álló feladatokat, Csak ezen keresztül érhetjük el, hogy a munkafegyelem megjavuljon, a lopások, hanyag munkák megszűnjenek. Ha megértik a nagyüzem adta lehetőségeket és ezekkel a lehetőségekkel élni tudnak, gondolok a fejlettebb nagyüzemi módszerek, a gépesítés bevezetésére ás hogy ne idegenkedjenek az újtól, mert ez mindenben gazdasági előremenetelünket szolgálja. A közös gazdaság, közös gondok, közös tervezések ügye legyen, ás ha ezt elérjük, csak akkor fog igazán jó munka, jó termelés kialakulni. Bátrab­ban kell hozzálátnunk a jobb munkamódszerek bevezetéséhez ás alkalmazá­sához. Pártszervezetünknek jobban kell dolgozni a jövőben, hogy megfeleljen feladataink elvégzésének. Ezúton kérem a Pártbizottságot hn/»v ol mondott kérdésekben bírálatával és se it­° ú O -h bŰ K P O ry ~ , Alf S2£'3gável áilJ J n ir*oliánk — -----------------------------.—.— ■ >.■■■■ - ... - -J

Next

/
Thumbnails
Contents