Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1987-04-23

7 A pártvezetőség él a tájékoztatás-kérés és a beszámoltatás módszerével. E körben az osztályok, csoportok munkáját ellenőrzik. Az elmúlt évben a csoportvezetőkkel folytattak egyéni beszélgetéseket - munkájukról, és az akadályozó körülményekről. A pártalapszervezet titkára rendszeresen részt vesz a két hetente tartott vezetői operatív megbeszéléseken és a 2-3 havonta tartott Igazgatói Tanács­üléseken. Ezzel biztosított az alapszervezet részére az Igazgatóság tevé­kenységét érintő minden információ, ugyanakkor lehetőség arra is, hogy az alapszervezet titkára minden kérdésben a pártvezetőség véleményét ismer­tesse. A pártvezetőség az elmúlt időszakban többször kezdeményezte fontos gazdasági, szervezeti, munkaszervezési, stb. kérdések megoldását, illetve azok végrehajtásáról a beszámolásokat. A számi tógépes kárnyilvántartás hiányosságaira vonatkozó célvizsgálat és intézkedések, munkaszervezés felülvizsgálata, különös tekintettel a műsza­ki tevékenységre, az Üzemeltetési és Ellátási Osztály vezetőjével szemben fegyelmi vizsgálat kezdeményezése, Általános kárfelvételi és kárrendezési osztály feladat és hatáskörének felülvizsgálata. A pártalapszervezet az éves beszámoló taggyűlésen mindig kijelöli a követ­kező év gazdaságpolitikai célkitűzéseit, feladatait. A rugalmas munkaidő hatékonyabb működtetése, az ügyfélszolgálati idő, a nyitvatartás szélesí­tése. Az elmúlt 3 évben komoly erőfeszítéseket igényelt a dolgozók megtartása, a létszám stabilizálása. Az első problémát az okozta, hogy a Hamzsabégi utón dolgozók szociális okok miatt nem tudták vállalni a hosszú utazási idővel járó uj munkahelyet. Az indulásnál tehát létszám gondjaink mellett szakmai problémáink is jelentkeztek. Az első létszám feltöltés nem járt megfelelő eredménnyel, mert a feladatok ellátása érdekében nem volt módunk a jelent­kezők között szelektálni. Folyamatosan kellett megtalálni az ügyfélszolgá­latra és a kárrendezésre alkalmas személyeket. Ma már kialakulóban van az a stabil munkaerő állomány, amellyel a feladatok ellátása biztosítottnak látszik.

Next

/
Thumbnails
Contents