Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1987-04-23
A két biztosító megalakulása versenyhelyzetet teremtett, amelyben velünk szemben lényegesen nagyobbak az elvárások és magasabbak a követelmények. Mint szervezeti egység - feladatokkal együtt - komplex módon kerültünk a Hungária Biztosítóhoz, hozva magunkkal azt a feladatmennyiséget, amelyek a kedvezőtlen külső körülmények hatására is, de belső hibáinkból is számtalan feszültséget hordozott. Egyik legnagyobb eredményünknek azt tekintjük, hogy az Igazgatóság dolgozó kollektívája lényegében együtt maradt, az egyes területeken jelentkező erősebb mértékű fluktuációt - beleértve a problémákat is - sikerült megoldani. Év végére túljutottunk régóta húzódó problémáink megoldásán, (szervezeti változások végrehajtása) amely alapja egy következő időszak jobb minőségi munkájának. Dolgozóink a két biztositó létrehozásának szükségességét nehezen értették meg. Ez egyrészt következett az előzetes információ hiányából, másrészt a későn hozott döntésekből, amelyekhez - idő hiánya miatt - megfelelő magya rázat már nem párosulhatott. így a végrehajtás is kapkodónak tűnt. A párt vezetőség a hiányok pótlására külön taggyűlést tartott, amelyre a Pénzügy minisztériumból hivott előadót az intézményrendszer korszerűsítésének megvitatására. A taggyűlésen részt vettek a párton kívüli vezetők és aktivisták is. Ma már a kérdésről a dolgozók véleménye sokkal kedvezőbb, bár nem egyértelmű. Az átszervezés során 20 munkatársunk került az Állami Biztosítóhoz, ez átmenetileg kapacitás csökkenést, az ügyfelek várakozási idejének növekedését, a munkahelyi légkör feszültségét eredményezte. A létszámot 1987. február elejére sikerült feltölteni, stabilizálni. Az uj dolgozók intenzív betanításával és egyéb munkaszervezési intézkedésekkel a várakozási időket sikerült lecsökkenteni. A munkahelyi légkör javításához és a létszám stabilizálásához hozzájárultak az átszervezés után végrehajtott jövedelempolitikai intézkedések is. Igazgatóságunk a megelőző években is kiegyensúlyozott jövedelempolitikát folytatott, a jövedelmek évi 7-7,5 %-kal növekedtek.