Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1987-04-02

Devecsei elvtárs: A párt belső életében uj jelenségek tapasztalhatók, pl: a közvetlen irányitó pártszervezet soha nem felelős, mindig inkább fölfelé megy a birálat, ugyanakkor ez a birálat személytelen, vagy arra vonatkozik aki akkor nincs ott. Az információval kapcsolatban: nem információt, hanem pletykákat várnak. Sok azoknak a száma, aki úgynevezett "jól értesültek". A beszámolás tapasztalatait célszerű csoportosan megtárgyalni, főleg azok kai a kérdésekkel kell foglalkozni, ami közvetlen feladatainkhoz tartoz­nak. Mi a saját feladataink végrehajtásáért felelünk elsősorban. Erősíteni kell az önbirálatot. Pártmegbizatásokat kell adni minden párt­tagnak, amit következetesen számon is kell kérni. Minden pártalapszervezet fontos feladata a társadalmi tulajdon védelme. Erősíteni kell a tulajdonosi szemléletet. Szabó elvtárs: Az összesítést jónak tartom, elfogadom. Az egymásra mutogatás a gazdasági irányítás következetlenségéből táp­lálkozik, ez ellen fel kell lépni. A vállalati vezetés felelőssége, hogy ezzel kapcsolatban milyen magtartást tanusit. A belső problémákat nem lehet külsőkkel palástolni. A demokrácia igen látványos fejlődésen ment keresztül az utóbbi időszak­ban. Sajnos a gazdasági fejlődés eredményeire ezt nem lehet elmon­dani. A demokratizmus erősítése mellett határozott központi elképzelések kel könnyebb az embereket mozgósítani. A pártdemokrácia fejlesztésével jobb helyzetet tudunk teremteni a párt egységhez is. Véleményem szerint informácó van elég, csak fel kell használni azokat, nem kell mindentfelülről várni. Dr.Müller elvtárs: A mai helyzetre is érvényes, hogy a problémák megoldását a párttól várják a kiutat most is csak a párt mutathat. A pártfegyelem kötelez. A kerületi PB sullyozza, hogy mely kérdések kerüljenek a pártfegyelem körébe, melyek azok, amik teljesítését minden­képpen elvárja a tagsgától. Ügyelni kell azonban az arányokra, mert

Next

/
Thumbnails
Contents