Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1987-04-02

ha túl sokat kérünk a tagságtól, akkor nem lehet elvárni pártos helytállást Ma az a helyzet, hogy okos közgazdasági szemléletű gondolkodás, ugyanakkor rossz végrehajtás tapasztalható lent és fent. Az emberek mozgósításának át­tételes módszereit nem ismerjük, illetve nem alkalmazzuk eléggé. Ma gondjaink vannak a helyes kritika és önkritika értelmezésével és alkalmazó sóval. Hatékonyabb az a kritka, amelynek nagyobb része a saját tevékeny­ség megítélésére irányul. Méhész elvtárs: Az összesítő jelentéssel egyetértek. A párttagoknak mint egyéneknek munkája megítélésével keveset foglalkozunk. A pártépités is ott megy jól, ahol a párttagok példamutatóan dolgoznak. A párt munka módszerei nem változtak annyit, mint a környező világ. A ható rozatokra való hivatkozás sok esetben felmentést jelent az egyéni felelősség alól. Devalválódnak a határozatok. Nagy a szakadék a határozat és a vég­rehajtás között. A testületek a sok évtizedes formalitást nem tudják levet­kőzni. Saját munkastílusunkat át kellene tekinteni. Éqetőné elvtársnő: A beszámoló taggyűléseken felvetettek egy része (tartalmilag) évek óta ismét­lődik . A párttagok nem mindent vonnak az elméleti, kérdések körébe. A kérdések egy része politikai megközelítést és döntést igényel. Az agitációs érveket nekünk kell megfogalmazni és nem felülről várni. A politikai felelősségvállalás nem mindenütt érvényesül kellően. Soraink szorosabb ra zárásával eredményesebb munkát lehetne végezni. Dr. kiss elvtárs: Bírálattal, önbirálattal kapcsolatban: van olyan szemlélet is, hogy bírálni öngyilkosság, eggyel fentebb lévő főnököt kötelező. alkalmazunk. A pártmunkában vannak jól bevált módszerek, melyeket fel kel újítani, de vannak olyanok amiktől meg kell vállni.

Next

/
Thumbnails
Contents