Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1986-11-20
számolt be a párttaggánevelő és tagfelvételi munkájáról. Itt vá}t ismertté, milyen nagymértékben csökkent a meritési lehetősége, az hogy nincs megfelelő utánpótlás az elöregedés, a létszámfogyás megállítására. Az, hogy a foglalkoztatottak összetétele nem megfelelő nagyon magas az alkalmazottak és a vezetők aránya. Akkor határoztuk el, hogy az I. félév folyamán megszólaltatjuk ismételten a Danuviásokat a szervezeti helyzetükről és a létszámgazdálkodásukról. Ez a két téma a legneuralgikusabb pont, a próbálkozások ellenére, e területeken csak kis lépések történtek a vállalatnál.Kevés a tudatos, tervszerű lépés, inkább az élet oldja meg az akut problémákat. A 60-as évek elején lett nagyvállalat akkor került kialakításra a máig is fennálló szervezeti séma. Ami akkor szükséges volt és az extenziv fejlődést szolgálta az ma már szükségtelen és az intenziv lépéseket akadályozza. Utóbbi években lényegesen csökkent a dolgozói létszám és növekedett a gyárak önállósága, aannyira, hogy a 3-as gyár közel két éve leányvállalatként működik a legnagyobb létszámú gyártóbázis Budapesttől 260 km-re van. Ezeket a változásokat a vezérigazgatóság sem működésében, sem létszámában nem tudta megfelelően követni. Ott is vezérkari tisztek tábornokok vannak, ahol már rég elfogytak a közkatonák. A vezetők száma lényegesen nem csökkent az irányítási lánc hossza sem lett sokkal kevesebb. Ugyanakkor a fizikai területen a szűk kapacitások nagyságrendje növekszik. A Danuvia profilja jól értékesíthető, a piac felvevő képessége sokkal nagyobb, mint a gyártási lehetőség. Olyan szervezési intézkedés nem történt az utóbbi években, melynek következménye az lett volna, hogy több terméket, gyorsabban és olcsóbban készítsen a vállalat. Pl:- azzal, hogy leányvállalat lett a 3. gyám, nem kap több, olcsóbb szerszámot a népgazdaság, - azzal, hogy január 1-től a hidraulika üzletház megalakul, a gyártásban előnyök nem lesznek. Soha nem az értékesítés, a kereskedelemmel volt a vállalatnál a probléma, hanem a termeléssel. Ezért a termelési apparátust kell megerősíteni, minden szervezeti módosítás a termelés érdekében kell, hogy bekövetkezzen. A hatáskörükben tartozó területen a foglalkoztatottak összetétele nagyon kedvezőtlen, 50 % improduktív. Nem ők hozzák létre az uj értéket. A vezetők azt mondják, hogy a vállalati szervezet jóságát az elért eredmények bizonyítják. Az eredményeket nem lebecsülve, azt mondom, hogy ez is reltiv, mert azt nem tudjuk megmérni, hogy milyen eredményt tudott volna felmutatni,ha a feladatokhoz igényekhez jobban igazodó