Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1986-11-20

sége megoldható a belső tartalékok kihasználásával. Zámbó elvtárs: - Köszönjük azt a lehetőséget, hogy a testület beszámoltatja a vállalatot, mert ezzel segítséget nyújt a szervezeti változtatás megvalósításához.- A vezetők és beosztottak aránya vitatott, megitlésem szerint a tőke a fejek­ben van.- A szervezeti változtatás terveit jónak Ítéljük. Jövőre 2-3 %-os elbocsájtást tervezünk. Akik maradnak azok között a bért felosztjuk. Nem vagyunk kevesen mert a 2000 dolgozó nagy tőke. A létszám nagyarányú csökkenése ellenére az egy főre jutó vagyonunk megduplázódott. Kérdésekre válasz: Zámbó elvtárs:- Kapacitás kihsználás: a nagyértékű gépeken a müszakszám 3.- A fiatalok részére a Danuvia nem szimpatikus munkahely, mert nem divatos szak mák közé tartozik. Ezért az utánpótlást teljes mértékben - ipari tanulókkal, szakközépiskolát végzőkkel - nem tudjuk megoldani. Annak ellenére sem, hogy annyi ezer Ft adunk a pályakezdőknek, ahány évig maradnak a vállalatnál. Mind­ezek ellenére most először mondhatjuk el, hogy nőtt a 30 éven aluliak száma, nem is tudjuk kit kell ezért megdicsérni. Budapesten a dolgozók átlag élet­kora 48, Nagyatádon 38. Az egy főre jutó eszköz a 4. gyárban a legnagyobb, ami a beruházások eredmé­nye, mert Nagyatádat intenziven fejlesztjük.- A munkaerőgazdálkodás elemeit gyakorolni nem tudjuk. Nem tudjuk véghez vinni, hogy naponta más gépen, más munkaterületen végezze munkáját a dolgozó. Ezért a munkát visszük oda, ahol a dolgozó van.- Az állami szervek nem veszik tudomásul a leányvállalatot. Ez alól kivétel a pénzügyi szervek. Hozzászólások : Sere elvtárs:- Ez év áprilisában a Danuvia már szerepelt a PVB előtt. Akkor a pártszervezet

Next

/
Thumbnails
Contents