Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1986-11-20
1. napirendi pont. Szóbeli Kiegészítés: Borszéki elvtárs:- E hó 10-én tárgyalta a vállalati párt- végrehajtóbizottságunk az előterjesztés tervezetét, a kerületi testület elé kerülő jelentés az állásfoglalást tartalmazza. A PVB-nk úgy Ítélte meg, hogy a szervezeti változások fő iránya helye. A szervezeti változás a VI. ötéves terv során program szerűen végre lett hajtva. A változás eredményét mutatja, hogy a vállalat jól prosperál. A központ szervezetében a változtatás kevésbé sikerült. A PVB-nk állásfoglalása jövőre az igényeknek, követelményeknek megfelelően kell lépni a változtatásban. A legnagyobb feszültség a műszaki apparátusban van. A változtatás káder mozgással járt. Ezek lebonyolításában van szerepe és még lesz is a pártbizottságunknak. Segíteni kell a feszültségek feloldását.- Munkaerőgazdálkodás célja a folyamatos, hatékonyabb termelés. 1930-hoz képest számottevően csökken a létszám (pl: 1. gyárban 30 %-kal). A VII ötéves tervidőszakban az összdolgozók közül 270-en érik el a nyugdíjkorhatárt, ami 12 %-os csökkenést jelent. Ez az 1. gyár esetében 22 %-ot tesz ki. Ez évben, a budapesti gyáraknál 7 %-os a munkaerő fogyás. Vállalatot jelentős törzsgáda alkotja, ami azt jelenti, hogy az összfoglalkoztatottak 40 %-a, ez pedig az elöregedést jelenti. 20 %-ot tesz ki a 30 év alattiak száma. Nagyon fontos az után pótlás biztosítása. A PVB-nk úgy Ítéli meg, hogy ebben a lehetőségeinket nem sikerült kihasználni, mert 10 - 15 fő az első munkahelyes fiatal, annak ellenére, hogy pályakezdési támogatásban részesülnek. ■ 130 vezetője van a vállalatnak. Korszerinti megoszlásuk: 40 év alattiak száma 40 fő. Felsőfokú végzettséggel 40-en rendelkeznek. ■ A munkaerőgazdálkodás nincs bérgazdálkodás nélkül. Az elmúlt öt évben a keresetek 50 %-kal emelkedtek. A termelésirányítók jövedelme kevesebb, mint a dolgozóké. Msghatározó, milyen beosztásban vannak és - néhány esetben - nem a produktum az alapja. 100 fizikai dolgozóra 40 szellemi foglalkozású jut. A gondok ellenére úgy Ítéljük meg, hogy az eddig elért eredményeink alapján lehet előrelépnünk. Ha jobban dolgozunk nagyobb az eredmény is. A problémák több-