Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1986-08-28

pártvezetés továbbra is fontos feladatának tartja, hogy a párt határozatokat a tagság egységesen értelmezze, mellette kiálljon, a végrehajtásban aktiv szerepet vállaljon. Káderutánpótlás: öt évre szóló terv készül, melynek alap­ján dolgozunk. Probléma: a realizálásnál, a kiválasztottak közül, valamilyen okból kifolyólag, kiláp a vállalattól. A párttagság elfogadja a párt politikáját, magáénak vall­ja, azzal egyért, megvalósításában résztvesz, de többlet társadalmi munkát nem szivesen vállal. A párt vezetőségen belül reszortfelelős foglalkozik a KISZ szervezettel, ami nem jelenti azt, hogy csak az ő feladata. Minden vezetőségi ülésen résztvesz a KISZ titkár. A KISZ-ben dolgozó fiatalok jól végzik mozgalmi munkájukat, ugyanakkor szakmailag továbbképzik magukat és különböző nyelvtanfolya­mokon is részt vesznek Az 1985-ös vezetőségválasztó taggyűlésen sor került a párt­­megbizatások személyre szóló kiadása. A pártmunka erkölcsi anyagi megbecsülésére kevés lehetőség van. Munkásőr szervezésének is egyik legnagyobb problémája, hogy a dolgozók átlag életköre 5o év, másik, hogy az egyetemről kikerült fiatalok katonai bevonulás előtt állnak, leszere­lés után családalapításra kerül sor, külön munkát vállal, hsogy a lakásra összeszedje a pénz. A gazdasági helyzet stabilizálása érdekében szellemi bér­munkát vállalunk, (pl: iráni gyórgyszergyár létesítése, NDK-val való megállapodások tervezésre) Észrevételek: Szabó elvtárs: VEGYTERV az elmúlt 40 év alatt dinamikusan fejlődött. Hazai és nemzetközileg elismert hirnevet szerzett. VEGYTERV-nek köszönhető, hogy a magyar ipari termelés arányából a vegy-

Next

/
Thumbnails
Contents