Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1984-04-19

Pártbizottságunk a XII, kongresszus határozatainak gyakorlati végrehajtásán munkálkodik. Irányításával biztosítja a pártszervezet az egész párttagság aktiv cselekvő tevékenységében a gazdaságpolitikai feladatok végrehajtásában, a pártélet különböző területeinek eredmé­nyes megvalósulását. A határozatok végrehajtásában kiemelt helyet foglal el a párt belső életének állandó fejlesztése a párt összetételének kérdése, növelésé­nek lehetősége. A XII. kongresszus határozata kiemeli: Nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy pártunk egyéni elbírálás alapján azokat vegye fel soraiba, akik meggyőződéses hivei, cselekvő részesei a szocialista társadalom építésének, tevékenyek a közéletben, vállalják a közösség önzetlen szolgálatát, s a szocialista normák szerint élnek. A párttagok soraiban növekedjék a termelésben közvetle­nül résztvevők, mindenek előtt a nagyüzemi munkások aránya. A tagfelvételi munka alapkövetelménye, hogy a dolgozók legjobbjai kerüljenek a párt soraiba. A párttagokkal való személyes foglalkozás­nak, az egymással való törődésnek rendszeres feladattá kell válnia. Pártfórumokon rendszeresen áttekintjük, értékeljük pártépitő tevékeny­ségünket. Végrehajtó Bizottságunk, Pártépitési Munkabizottságunk és alapszerve­zeteink évente kétszer foglalkoznak a tervek realizálásával. Végrehajtó Bizottságunk átfogóbban 1982, I,félévi munkát értékelte, mely értékelés az MSZMP XIV,kér. VB. elé került. Az eredmények elismerése mellett azonban látnunk kellett, hogy sokkal nagyobb munkát kell annak érdekében kifejtenünk, hogy megfelelően növekedjen a munkások és fiatalok aránya. Az értékelések összeségében azt is felszínre hozták, hogy a népgaz­daságban, a társadalomban, a vállalatnál bekövetkezett változásokkal számolni kell és munkánkat mindezek figyelembe vételével kell meg­határozni.

Next

/
Thumbnails
Contents