Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1984-04-19
Az elmúlt 4 év alatt rohamosan csökkent a fizikai munkások száma. A zuglói gyárban 198o.jan.l.ossz.létszám ebből munkás 891 682 fő fő 2o6párttag 1904.jan.l.ossz.létszám 681fő 186fő párttag ebből munkás 5o2fő A párton belüli munkásarány is ehhez hasonlóan csökkent, eltávozott munkások helyett általában az alkalmazotti területre léptek be párttagok. Ennek ellensúlyozását munkás felvételekkel pótolni nem sikerült. Tagfelvételi munkánk eredményeként létszámnövekedést elérni nem tudtunk csak a szintentartást biztosítottuk, A gyakorlati munkában megállapítható, hogy a pártalapszervezetek értik a párttagság összetételének jelentőségét, A párt fő bázisa a munkásosztály, ennek pedig a párt összetételében a munkások pártbeli arányában iá kifejezésre kell jutni. Figyelembe véve a BFK. sajátos helyzetét, a magasszámú GYES-en lévők számát, / jelenleg 77 fő - ebből párttag 3 fő / fiatal fizikai dolgozó korábban elvétve került a vállalatunkhoz, ezen tényekből kiindulva azt látjuk, hogy a fizikai arány az elkövetkezendő időszakban csökkeni fog. Az a tendencia viszont folytatódik, hogy alkalmazotti területekről a pártba való bekerülés egyre nagyobb igényként jelentkezik. Lehetőség nyilt, de ez csak 2-3 év múlva hoz eredményt, az új szakmunkás tanulókból való utánpótlás nevelésére. Azzal együtt tennivalónk van bőven, mert ha a statisztikai kimutatást nézzük, akkor a munkáslétszám azt mutatja, hogy van még tartalék, jobban, körültekintőbben kell lehetőségeinket kihasználni. Ez szemléletben! munkát is kiván alapszervezeteinktől, párttagjainktól. Pártbizottságunk határozataival segiti az alapszervezetek munkáját és a végrehajtást is ellenőrzi. Titkári értekezleteken állandó téma, az alapszervezetek rendszeresen beszámolnak az elvégzett munkáról, tennivalókról.