Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1983-05-19
Káderul á n páll á s A határozat kimondja, hogy nagy figyelmet kell fordítani a káderutánpótlásra. Előtérbe kell, hogy kerüljön ebben a munkában is a tervszerűség, tudatosság. A káderutánpótlás szempontjából fontos, hogy a tömeg szerv ez etekben jól dolgozó fiatalok minél nagyobb számban kerüljenek a párt soraiba, választott funkcióba. Ebben a munkában tömegszervezeteink fontos támpontjai Pártbizottságunknak. A pártszervezettel egyeztetett "tervek" alapján ajánlják az arra alkalmas fiatalokat a partba, illetve beiskolázzák a párt által szervezet t szemináriumokra, káder továbbképzőre. Saját hatáskörükben vezetőképzőre, reszor tosi továbbképzőre történnek meg a beiskolázások. Mindezen pozitívumok ellenére, a legnagyobb hiányosságot káderutánpótlási munkánkban látjuk. A hiányosság okai: nem számoltunk a nagyarányú kilépéssel, azt gondoltuk a párttagságot elkerüli. A káderképzőkre beiskolázott elv társainkkal keveset törődünk, nem mondjuk meg nekik minden esetben, hogy mik a céljaink velük. Elkallódnak. A tömegszervezetben dolgozó elvtársainkra ritkán gondolunk az utánpótlás során. Ügy Ítéljük meg, hogy ott jól dolgoznak, ne okozzunk gondot, s így a választási lehetőség beszűkül. Ezért fennáll, annak veszélye, hogy kevés tapasztalattal rendelkező elvtársak kerülnek funkcióba, és saját hibájukon kívül munkájukban törés állhat be. A káderutánpótlás terén fennálló hiányosságokmegszüntetése nem könnyű feladat, hisz sok esetben szemléletváltoztatásra van szükség. A munka fontosságát kiemeli, hogy közeledünk a következő választási ciklushoz. Az állami személyzeti munka párt irányításának gyakorlata A vállalati PB és VB az elmúlt években rendszeresen tűzte napirendre a Személyzeti Főosztály beszámolóit a KE-határozat végrehajtásának kiemelt tennivalóiról. A testületi állásfoglalások egy sor intézkedésre késztették a gazdasági és személyzeti vezetést. A káderpolitikai munkában végzett közös erőfeszítések eredményeként elértük, hogy a vezetők politikai, szakmai képzésében előrelépés , fejlődés következett be. A gazdasági vezetőknél a fő figyelmet arra kellett fordítani, hogy a szakmai követelmény mellett a politikai végzettséget a szükséges szinten megszerezzék. Ezt az in-