Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1983-05-19

Hatásköri ség érvényesülése PB,VE ős alapszervezeti szinten A párt vezető szerepe érvényesítésének egyik fontos eszköze a káderhatáskör. A megfelelő káder hatáskör kialakítása, annak gya­korlása segíti elő, hogy különböző vezető posztokra a párt politi­káját értő, azt érvényre juttató káderek kerüljenek. Pártbizottsá­gunk rendszeresen felülvizsgálja hatásköri listáját, s a szükséges változtatásokat a határozatok szellemében elvégzi. A jelenleg ér­vényben levő káderhatásköri listát a PB lg8l-ben vitatta meg, s fogadta el. Ezt követően az alapszervezetek is elkészítették ha­tásköri listájukat a szükséges módosításokkal. A hatásköri listát, az ebből adódó feladatokat gazdasági vezetőink ismerik. Az eltelt időszakban érvényt tudtunk szerezni azon elvárásnak, hogy a hatás­körbe vont vezetők személyét érintő kérdésekben a pártszervezet véleménye nélkül nem döntenek. Gondot az jelent, hogy a minősítések kivételével, más jellegű személyi ügy /kitüntetés/ az utolsó pil­lanatban jut tudomásunkra, s a testületi állásfoglalás így csorbát szenved. Problémaként felvethető, hogy egy-egy esetben alapszerve­zeti szinten a vezetőség későn szerez tudomást a hatáskörbe vont szentéllyel kapcsolatos döntésről. A figyelmeztetésen kívül nem történt felelősségre vonás ilyen esetben egyszer sem. A Pártbizottság nagy figyelmet fordít arra, hogy abban az esetben, amikor a döntés felső szinten történik, előzetesen az illetékes alapszervezet véleményét kikérje. A gazdasági területen bekövetkezett változás a hatáskörök le­adásával szükségessé teszi, hogy Pártbizott Ságunk felülvizsgálja hatásköri listáját. Ugyanakkor arra is oda kell figyelnünk, hogy a hatásköri listára azon beosztások kerüljenek, melyek a legfon­tosabbak, ezzel elkerülve a zsúfoltságot, a formalitást. Másrészt arra kell törekedni, hogy a döntések ott szülessenek, ahol bizto­sítottak a legoptimálisabb ismeretek. A Pártbizottság érvényt szerzett a. határozat azon elvárásá­nak, hogy választott tisztségek /szakszervezet, KISZ, MHSZ/ ese­tében előzetesen állást kell foglalni az adott személyi kérdések­ben. A napi munka során többször foglalkoztunk azon kérdéssel, hogy ebben az esetben a döntés a választásra jogosult szervezet joga, a pártszervezet állásfoglalása a tömegszervezetben dolgozó párttagokra kötelező, s azt képviselni kell a választás során.

Next

/
Thumbnails
Contents