Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1983-05-19
I A beszámolási időszakban pártszervezetünk munkáját a Xll. kongresszus, valamint a pártért éhez létén megfogalmazott határozatok szellemében végezte. Fő feladatunk volt a pártmúnka minden területén megoldásokat keresni, hogy a megváltozott körülményeknek meg tudjunk felelni. Megállapítható, hogy alapvető feladatainkat megoldottuk, a meglévő gondjaink ellenére az irányító, ellenőrző munka további ejlődött, meghatározó volt. I. Gazdaságpo l i t i.kai munka Pártszervezetünk gazdaságszervező, segítő, ellenőrző tevékenységét az elfogadott határozatok f igyelembevét elével végezte, A ilat középtávú és éves terveit pártbizottsági üléseken megvitatunk, s meghatároztuk a tennivalókat. A gazdasági tervekkel szemben támasztott követelmény volt:- az elvárásoknak megfelelő fejlődést tartalmazzanak,- a fejlődés nagysága intenzív módon valósuljon meg,- a tervek megfelelő nyereséghozamot tartalmazzanak,- biztosítsák a dolgozóink által már elért élet színvonal megtartását ,- kerüljenek megfogalmazásra, kiadásra azok a műszaki, műszaki szervezési, közgazdasági intézkedések, melyek hozzásegítenek a tervek végrehajtásához. A vállalat főbb gazdasági mutatóit a beszámolási időszakban az l.sz. táblázat tartalmazza. A pártszervezet rendszeres ellenőrző, segítő munkája eredményeként a gazdasági vezetéssel közösen elértük, hogy:- kiegyensúlyozott volt a kereskedelmi tevékenységünk,- javult a termelés szervezettsége, egyenletesebb volt a készárukibocsátás,- gyártástechnológiai tevékenységünk révén nőtt a termelékenység,- az elért gazdasági növekedést intenzív módon biztosítottuk,- megfelelő pénzügyi egyensúly t tudtunk biztosítani. Ig82-ben vállalatunk életében is gondot okozott az importgazdálkodással kapcsolatos intézkedés.