Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1983-05-19
A pártszervezet kezdeményezése eredményeként,a gazdasági vezetés által hozott intézkedések hatására a vállalat kötelezettségeit teljesíteni tudta. Az elért gazdasági eredményekben nagy szerepük van a szocialista mozgalomban részt vevő brigádoknak. A VB rendszeresen értékeli a versenymozgalom vállalati helyzetét, s javaslataival is segíti annak fejlesztését. Pártbizottságunk a beszámolási időszakban foglalkozott még:- a fejlesztési területek összevonásával,- a vállalati készletgazdálkodás helyzetével,- a tőkés exportnövelés lehetőségével,- a gyártmányok gazdaságosságával,- az importkiváltás lehetőségeivel,- az ötnapos munkahét bevezetésének politikai előkészítésével.- Kezdemény ezéseink a tőkés export növelésében eredménytelenek voltak.- Javult a készletgazdálkodás. A gazdasági vezetők nagyobb gondot fordítanak a keretösszegekkel történő gazdálkodásra, készleteink szint entartására.- Az ötnapos munkahétre történő átállás törést nem okozott a munkánkban, amit az időbeni, jó előkészítésnek köszönhetünk. Ig8l-ben vállalatunk beszámolt a kerületi VB előtt a műszaki értelmiség helyzetéről. Az itt megfogalmazott feladatok végrehajtásában eredményt csak részben értünk el. Úgy látjuk, hogy az akkori rossz hangulat megszűnőben, van, de a kiesett fejlesztői munka behozatala megfeszített munkát igényel, amihez sokkal pozitívabb hozzáállást várunk el a fejlesztés területén dolgozóktól. A VB kezdeményezése nyomán késve, de megtörtént a vállalati GMK szervezése. Jelenleg hat vállalati GMK működik. Az eredményről ez évben készül számvetés a VB-határozat értelmében. II. A párt belső élete Pár tsz érv ez etünk létszáma a beszámolási időszakban 23O fő volt. Párttagjaink munkájukat a Pártbizottság irányításával nyolc alapszervezetben végzik.