Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1982-04-08
4 A szakmai gyakorlatoknál - nálunk is ugyanolyan gondok vannak, mint az Ibi M. Főiskolánál - nem követelik meg a vállalatok a hallgatóktól a munkafegyelmet , nem a végzettségüknek megfelelő munkahelyekre irányítják őket, nem segitik a munkavégzését sem.- Az elhelyezkedéssel kapcsolatban: nálunk is probléma, a nők elhelyezkedése, ami abból adódik, hogy kb, tiz év után kerülnek a végzettségüknek megfelelő munkakörbe, ami a családalapítás, gyermeknevelésnek tudható be. Az állami vezetőkkel szemben, az államilag előirt követelmény! rendszert érvényesítjük. E követelményt magasabb színvonalra kell emelni. Ennek érdekében az oktatók részére szakmai, politikai továbbképzést szervezünk. Csurgőné dr.elvtársnő:- A KISZ szervezettség a főiskolánkon - véleményem szerint megfelelő. A mozgalmi munka megfeblő színvonalon folyik, amit a KISZ által adómányozott kitüntetések is bizonyítanak.- Minden pedagógustól megköveteljük - elő is segitjük - hogy a párt politikája mellett kiálljanak, a végrehajtásban részt vegyenek, legyen az párttag, vagy pártonkivüli. A főiskolai pártalapszervezetünkben 20 hallgató párttag van. Középiskolából általában 5-6 párttag hallgató kerül hozzánk.- A réget irányelveket minden pártcsoport megvitatta, érdekesnek, jónak tartják, véleményünk: több központi feladat meghatározására lett vőha szükség, a hangja fiatalosabb lehetett volna. □ohancsikné dr. elvtársnő: Az elkészített intézkedési terv hosszú távra határozza meg feladatainkat, felelősök és határidő kijelölésével.- Helyes, hogy az oktatókkal szemben támasztott követelményeket emelni, fejleszteni szükséges. A KISZ és pártszervezet felépítésével kapcsolatban: a főiskolánk két telephellyel rendelkezik. A központi irányítás a főigazgató tevékenységéhez biztosított, ugyanakkor a főigazgatónak két partnere van. A pártszervezet irányitó feladata nagyon nehéz és nagy erőfeszítéssel biztosítható, mert nem tud megfelelően minden irányban, mindennek egyformán foglalkozni. Szükséges lenne - Budapesten és Debrecenben - létrehozni a párt és KISZ szervezetek képviseletét. A párttagok száma 70-74 fő ebből a hallgatói létszám 25. Általában az ÉSZ-sek köréből kerül párttag - 3-4 - az alapszervezetünkhöz. J