Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1977-08-18

sáért és ezeket a PB, illetve a VB szintjére emel­ték és mivel ezek közül több szinte műhely, osztály­szintű operativ kérdések voltak,óhatatlanul a Sza­bó elvtárs által már említett csoportosulások közül valamelyiknek kedvezett és erősítette ezeket a cso­portokat, sértve a többi csrport érdekeit és elmos­ta esetenként a vezető személyi döntését, felelős­ség vállalását. Kialakult - elsősorban a VB-én belül - egy olyan szemlélet, hogy a gazdasági vezetés nem képes a szükséges intézkedések önálló megtételére, nem ér­zékelik kellően saját tevékenységük hiányosságait, nem látják megfelelően a feszültségi gócokat, szem­léletük több kérdésben nem egységes. Ezért a VB~nek az elvi irányításon túl operativ gazdasági intézke­déseket kell tenni és egyes esetekben nemcsak azt kell határozataiban megfogalmazni, hogy mit, ,hanem azt is, hogy hogyan,konkrét felelősök és határidők megj elsülésével. Lehet, hogy ez a módszer segítette kibillenteni a vállalatot arról a meélypontról ahová került, de a gazdasági vezetés tekintélyét, feladat és jogkörét csorbította és tovább mélyítette az amúgy is meglevő megosztottságot, súrlódásokat. A gazdaságpolitikai napirendek tárgyalását megelőző­en nem minden esetben konzultáltak az illetékes gaz­dasági vezetéssel a várható döntések, határozatok megalapozottságáról, időszerűségéről, várható hatá­sáról. A túlzott operativitás következményeként a gazdasági kérdések többsége a pártszervezet és nem a gazdasági vezetés asztalánál dőlt el. Ei kialakított ma már egy olyan légkört főleg felső vezetői szinten, hbgy inkább keresik a PB titkárt, mint az igazgitót gazdasági döntést igénylő kérdések­kel. Talán ennek következménye, hogy igazgatói utasítást a PB titkár .felülbírál, megváltoztat és erről az igazgató csak utólag szerez tudomást. Pl: az igaz­gató letiltitta a művezetők prémiumának kifizetését, ugyanakkor e kérdésben a PB titkár úgy nyilatkozott, hogy nincs ellenére a kifizetésnek - amit már a gya­korlatban úgy használtak ki, hogy a PB titkár enge­délyezte a prémiumok kifizetését. Igazgatói utasí­tással változtatták a készáru csomagolás rendjét, ami az érintett csoport tetszését nem váltotta ki. Felkeresték a PB titkárt, aki az utasítást részben megváltoztatta és erről utólag tájékoztatta az igaz­gatót.

Next

/
Thumbnails
Contents