Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1971-10-21
- y -Csuhai ett; Ismerem azt a szerepet fontosságát amit egy szocialista vállalatnál gazdasági szerveknek kell betölteni. A gazdasági politkkai felsőbb szerveknek irányítását tudomásul kell venni. Úgy érzen ha nem is mindig hibátlanul, ami a vállalat jelenlegi jövőjét, lényegét tekintve a párt testületével, kollektívájával meg kell konzultálni. Véleményt vitát, nodósitó javaslatát a feladatokhoz a politikai támogatást meg kell adni. Néhány feladattól eltekintve minden lényeges prolénát a VB-hez vittem, hogy a gazdasági politikai akciók elindításában a támogatást megszerezzem. Törekvésein a vállalat gazdasági vezetőinek erősítésére irányultak, hogy differenciálni tudjanak a vállalat minőségi fejlődése során, amely vezetési intézkedések gyakorlatilag elmaradtak, ezeket pótolni gyorsan kellene, de technikailag nem lehet, vagyis nehéz, ezekre öt évre terjedő programot dolgoztunk ki, jóváhagyása a pártbizottságnál megtörtént. Konkrét vezerigatgatói utasításban személyekre lebontva került meghatározásra.Ai pártbizottság testületi ülésén határoztuk meg. Ezt a tervek során indítjuk be, ezt nem lehetett félre érteni. A 7o-71 évi bérszinvonal intézkedésünket a gazdasági fórum hagyja jóvá. Ugyancsak á társadalmi szervek egyetértésével hagytuk jóvá a normák karbantartásával kapcsolatos feladatokat, a munkafegyelemmel kapcsolatos intézkedést, a túlórák tervszerű felhasználását, ezekben egyetértettünk. Kivételt képez a IV. ötéves terv tárgyalása - abban nem -tudtunk egyetérteni, A pártszervezet segítségét kell kérnem sok dologban, ezt a segitség-nyujtást úgy érzem a kollektíva élvezi is amiben az egyetértés meg vandíeladatunk közösen a sikerek épitése az újabb sikerek érdekében. Továbbiakban a raktárkészlétről, jövedelem'adó befizetéséről és az export-kötelezettségről beszél. .Schuneth elvtárs: Kéri Csuhái elv társat ne mélyed jen el gazdasági kérdésekben, a napirenddel ' kapcsolatosan folytassa hozzászólását. Csuhái et. káderkérdésekben minden esetben a'pártbizottsághoz fordultául és gazdasági kérdésekben is. Egyetértek Kettler elvtárs válaszadásával, ahogy rám vonatkozóan jellemzett. Való igaz, hogy párt és VB. testületi üléseken többször kértem szót, volt olyan eset is amikor szenvedélyesen szóltam. Nagyon nehéz, amikor köztudott dolog, hogy nem értenek „egyet a vállalat szakapparátusaival amikor előterjesztik az egyes intézkedéseiket döntéseket. Mint gazdasági vezetők más javaslatot tesznek a vállalat vezérigazgatója részére és más javaslatot tesznek a VB. tagok pl, bérpolitikai intéakedések esetében, vagy a Gyula-i beruházási probléma tárgyalásánál, amikor nehéz szenvedélymentesnek maradni.