Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1970-03-27
A magasabb politikai végzettség megszerzését munkakörükhöz szükségesnek tartják, de úgy nyilatkoztak, hogy”nincs rá idejük”. Pl. a kapitányság 1969-ben senkit nem javasolt az MLEE-re. Megítélésünk szerint e probléma oka: a parancsnoki kar példamutatásának hiánya, s hogy a meglévő nehézségekre hivatkozva nem szorgalmazzák beosztottjaik ezirányu törekvését. A politikai felkészültség eredményei mellett látni kell, amit az elvtársak a beszélgetések során maguk mondtak el, hogy esetenként tapasztalható közömbösség, érdektelenség, passzivitás a politikai kérdések iránt, aktivitás hiánya taggyűléseken /a túlzott időfigye- 1^/, sőt, egyes elvtársaknál az is előfordul, ho’gy ~U"j'ságo"t sem bTvasiiak rendszeresen. Jónak Ítéljük a személyi állomány szakmai felkészültségét. Ebben jelentős szerepe jut a jó beiskolázási gyakorlatnak /RAK/, a felső- és helyi szervek által tartott rendszeres szakmai továbbképzéseknek, a fiatal rendőrökkel való alapos foglalkozásnak. Pl. a fiatal rendőrök gyakorlott rendőrök mellé való beosztása. Alapvetően megfelelőnek tartjuk a személyi állomány általános műveltségét is. Megítélésünk szerint mindenki rendelkezik azzal az iskolai végzettséggel, melyet beosztása előir. Dicséretre méltó a fiatalok igyekezete. Pl. a KISZ-tagság /35 fő/ 40 %-a középiskolába jár. A Tűzrendészetnél 48 különböző pártfolyóirat jár, ugyanott kb. évente 12 000 Ft értékű szépirodalmi könyvet vásárolnak. A közrendvédelmi állománynál úgyszintén. Az elvtársak panaszolják, hogy a túlzott leterhelés miatt kevés idő jut kiállítások, színház, mozi látogatására /kivételt képeznek az itt szolgálatot teljesítők/. Az eskü és a Szolgálati Szabályzat a parancsnokoknak kötelezővé teszi a beosztottak politikai' neveléséi;. “ ~ ' ~~ ~ ............ E kérdésnél is a parancsnokoknál pozitív irányú törekvéseket tapasztaltunk. Különösképpen a tűzrendészet és közrendvédelmi állomány parancsnoki karánál. Figyelemmel kisérik a beosztottak politikai oktatásban való részvételét, politikai fejlettségét és aktivitását. Ismei'ik és törődnek beosztottjaik családi életével, személyi problémáival. A kapitányság bűnügyi apparátusánál a fejlődés ellenére a korábbi alparancsnokok e kötelességüknek nem mindenkor tettek eleget. A jelenlegi osztály és alosztályvezetésnél van helyes törekvés, de nem mindenkinél és nem kielégitő eredménnyel. Pl. egyes vezetők azt sem tudják, hogy beosztottjuk milyen politikai foglalkozásra jár és egyáltalán jár-e? Fontosnak tartjuk a parancsnokok irányitó, ellenőrző munkáját, mely megítélésünk szerint az elmúlt években kielégítően fejlődött. Nagyobb arányban a közrendvédelmi állománynál. Az elért eredmények mellett különösen a bűnügyi apparátus vonatkozásában az alábbi problémákat látjuk:- A munka szervezése, koordinálása, az apparátus egyenlő leterhelése, a parancsnoki ellenőrzés még nem teljesen megoldott.