Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1970-03-13
1970-re a kerület 15 vállalata 10,5 %-kal emeli nettó árbevételi tervét. Kiemelkedő fejlődést tervezett az Épületasztalosipari Váll. 14,9 %-ot, a Danuvia 15,5 %-ot, a Telefongyár 10,5 %-ot. 1970-ben lényegében csak a BM Gépkocsijavitó tervezett 15,7 %os csökkenést. A nyereség abszolút összege a kerület üzemeiben az elmúlt évihez képest 46,6 %-kal emelkedett. A 22.sz. AKÖV-nél a nyereség abszolút összege négyszeresére emelkedett. A Főv.Jav. Szer.váll-nál, valamint az EAG-bgn a nyereség több mint kétszeresére nőtt. Magas volt az emelkedés a Filmtechnikában 76,9 %, a Telefongyárban 64,7 %, az Aluminiumárugyárban 55,5 %• A tervezetthez képest a nyereség emelkedése 18,6 % volt. A tervezettnek több mint kétszeresét teljesitette a 22.sz. AKÖV és az EAG. A 15 vállalat közül egy sem volt olyan, amely nyereségtervét ne teljesitette volna, vagy pedig kevesebb nyereséget ért volna el, mint az elmúlt évben. Az 1970. évi nyereségterv már nemilyen egyértelmű. Az összesített adatok 14,2 %-os fejlődést mutatnak az 1969.évi tényhez képest. 50 %-oe felüli nyeé eredménynövekedést terveznek a 22.sz. AKÖV- hél, a Kalapgyárnál, az Épületasztalosipari V-nál. 20 %-nál magasabb a nyereségterv a Danuviában, a Posta Közp. Járműtőlepnál. Két olyan vállalat van, amely kevesebb nyereséget tervez 1970-ben: a Főv.Kefe- és Seprő, és a Filmtechnika. Az utóbbinél a csökkenés a már emlitett alkatrészgyártás növelése miatt van. Az összes export kiszállítás a 15 vállalatnál 1968-hoz képest 25,3 %-kal emelkedett. Nagymértékű az export növekedés a Főv. Jav. Szer. V-nál, ahol a bázis 111 eFt-jával szemben 7,2 mFt-t teljesítettek. Az EAfi 89 %-kal, a Filmtechnika 51,6 %-kal, a Kalapgyár 25,4 %-kal, az Aluminiumárugyár 20 %-kal szállított ki többet exportra, mint az elmúlt évben. Egy vállalat szállított ki kevesebbet exportra, mint tavaly: a Bp-i Finomkötöttárugyár, 2,6 %-kal. A 15 vállalat közül 11 vállalatnak volt exportja. Ezek az exporttervet 2,4 %-kal teljesítették túl. A tervteljesités mértéke a legnagyobb az EAG-nál, 124 %. Három vállalat nem teljesitette exporttervét: a Kalapgyár, a Bp-i Finomkötöttárugyár, az Épületasztalosipar. Az utóbbinál a tervezett 7 millió ft-tal szemben csak 1,1 mFt volt a kiszállítás. A vállalatot semmi sem ösztönzi arra, hogy az exportot növelje. A belföldi fogyasztók kielégítésére törekedtek. 1970-re a vállalatok 2,8 %-kal magasabb exportot terveztek, mint az 1969. évi tényszám. A legnagyobb a fejlődés a Danuviában, ahol az 1969. évi export 2,6-szeresét tervezik. Magas a Kalapgyárban a növekedés: 59,8 %. A Telefongyárban az 1969.évi 89,5 %-át, a Főv.Jav.Szer. V-nál pedig 7 %-ot terveznek exportra szállítani. Az export kiszállításon belül tőkés exportra 1969.évben 11,4 %kai nagyobb teljesítés történt, mint 1968-ban. A legnagyobb növekedés az EAG-ban volt,ahol több mint négyezerére emelték a tőkés exportot, azonban igy is csak 1,5 mFt volt a kiszállítás.