Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1969-08-01

-8-hogy számon kéri azt. A munkaversenyre fordítható pénzjuta­lomnak egy részét is rejtett túlórára használják fel. Most már összekeveredik a célprémium a munkaverseny'jutalmazásá­val, ezt sem tudja a szakszervezet jól ellátni. Alapvetően el lehet mondani^ hogy nem olyan könnyű a szakszervezeti munka. A Pol.Biz. határozata óta tapasztalható fejlődés, de még vannak a vezetésben problémák. A szakszervezetben dol­gozó kommunistákon keresztül még következetesebben kell vég­rehajtani elképzeléseinket és ezek véleményem szerint olyan gazdasági és egyéb eredményeket fognak hozni, amelyek a dol­gozók megelégedettségét fogja szolgálni. Szapu elvtársnő i A Budapesti tapasztalat is az, hogy a Politikai Bizottság határozata óta ténylegesen nagyon komoly előrelépést tettünk, elsősorban a határozat helyes értelmezésében. Az, hogy a szak­szervezet mennyire tud élni lehetőségeivel a budapesti tapasz­­tálát megegyezik a XlV.kerület tapasztalatával. A gyakorlati munkában kellene előrelépnünk. Amit Káldi et. mondott a hatá­rozatok levitelével kapcsolat az elsősorban gazdasági problé­mák. A mi irányításunkon múlik, hogy mi érdeklő őket. A po­litikai kérdéseket is vigyük le és igényeljük tőlük azt. Takács et. érintette azt a kérdést, hogy a kommunistákon ke­resztül irányítani. Nemcsak arról van szó, hogy csak a szak­szervezetben dolgozó kommunistákon, hanem az ossz.kommunistán keresztül. Nem elhanyagolandó az egész párttagság felkészítése, feladatokkal való megbízása sem. Amit Szávó et. említett a párttagság egészének a felkészítését ez nagyon helyes, egy-két helyen megy, de nagyon tervszerűen még nem. Ez egy nagyon lényeges kérdés, mert fontos előfelté­tele a jó munkának. A termelési tanácskozás és taggyűlések megtartásával kapcso- ' latosan nincs olyan budapesti jelentés, amely ezt fel ne Vetné. Arra a következtetésre jutottunk és abban állapodtunk meg, hogy gondolkodni kellene, hogy tartalommal telítődne meg a taggyű­lés. Ne azonos témákat tárgyaljon meg a szakszervezet, hanem eset­­lég a párttaggyülés témáiból át lehet adni a szakszervezeti tag­gyűlésnek egy-két témát, amelyet hasznos lenni ott tárgyalni. Asztalos elvtárs: Nagyon örvendetes részünkről, hogy a vasutak pártbizottság olyan anyagot hozott a VB elé, amely egy nagyon hasznos vita alapját képezte. Mi az összeállításnál meditáltunk az őszinte­ség kérdését illetően, mert néha a problémák ilyen nyílt, őszinte felvetése veszélyes is lehet, esetleg olyan vélemény alakul ki, hogy azon a területen nem megy a munka. Nálunk a létszám-hiány nem is a termelés mennyiségében, végre­hajtásában mutatkozik, azt nálunk minden körülmények között meg kell csinálni. Ezen a téren nem sok vitánk van az emberekkel és ez politikai hozzáállás kérdése is. Ilyen antiszociális helyzet­tel nem könnyű biztosítani a balesetmentes munkavégzést sem és ahhoz, hogy feladatainkat ennyi létszámmal el tudtuk végezni bizonyos fokig a kommunisták nevelő munkája is benne volt és ez nagyon komolyan értékelhető.

Next

/
Thumbnails
Contents