Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1969-08-01
-9-A szakszervezetben dolgozó kommunistákkal kapcsolatosan nekünk az a fő célunk, hogy ténylegesen olyan elvtársakat neveljünk oda. akiknek ne kelljen magyarázni, hogy mit kell'tenni. Mi a KESZ-től nagyon komoly segítséget kamtunk. Másik kérdés, ami felvetődött, hogy a pártvezetóség ne avatkozzon bele mindenbe. Mi ezt a jelentest is megvitattuk az egész szakszervezeti tagsággal. Szakos et. szakvonalon kiegészítette az anyagot. Néhány javaslattal egyetértek és javasolnám én is, hogy fogadják el, hogy a vasutas PB titkárokat esetenként egy-egy nagyobb feladat elvégzésénél hivják össze. Tömpe elvtárs összefoglalja a vitát: Nem kívánok minden kérdést érinteni. Az utóbbi vitatémával kapcsolatosan, hogy ki hova neveljen nekünk az is feladatunk, hogy a szakszervezet számára neveljünk megfelelő káderdet és ez a tendencia nem ellentétes azzal. hogy a szakszervezet volna a párt előiskolája. Ezt a kettőt szembeállítani nem szabad, mert a szakszervezet a párttól nem függetlenül álló szervezet, melyben a párttagság is dolgozik. Felvetődött az őszinteség kérdése, hogy ez az őszinteség veszélyes is lehet. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy a mi végrehajtó bizottsági üléseinken ez soha nem volt veszélyes és az jó vonás, ha őszintén mondjuk el, amivel nem értünk egyet . Az őszinteség kell, hogy legyen, ez a legfőbb erénye minden munkának még akkor is, ha adott esetben valamilyen helyen nem talál megfelelő megértésre. Amit Káldi et. felvetett és vita alapját képezi, hogy a szakszervezetnek fő feladata az, hogy magyarázza, hogy a gazdasági vezető milyen döntést hozott és ha ezt elvégezte akkor eleget tett abban, hogy a szakszervezet feladatát elvégezte. Ha csak erre szükitjük le a szakszervezet tennivalóját nem jó utón járunk, mert a gazdasági vezetőnek a feladata az, hogy magyarázza döntésének okát. A szakszervezet politikai munkája nem szükithető le ilyen jellegű kérdésekre, sokkal szélesebb kell hogy legyen, a vállalati, üzemi, országos szintű kérdéseket magyarázza, értesse meg a dolgozókkal. Béres et-nő felvetésével kapcsolatosan: - csak akkor állunk szemben demagógiával, ha a felvetett igények a reális helyzeten túlnőnek és annak hangot adnak, de ha valóságos problémát vetnek fel, mint pl. olyat, amelyek megoldhatók, amelyek megoldása nem volt tökéletes, akkor az nem demagógia. Hibás intézkedést politikai tudatformáló tevékenységgel bizonyítani, hibás gyakorlatot megvédeni nem lehet, mert lejáratjuk szavunk hitelét. A taggyűlés és termelési tanácskozás problémája. Azt javasolnám, hogy ebben a kérdésben; hogy legyen e taggyűlés, vagy termelési tanácskozás nekünk nem kell elvi kérdést csinálnunk. Valamilyen formáját meg kell találni annak, hogy a demokratizmus érvényesüljön. Felvetődött, hogy gyakorlatilag lehet e mozgalomnak nevezni a szakszervezetet. Ez egy olyan dolog, hogy nekünk a PVB-nek és a pártszervezeteknek mindenütt a szakszervezet mozgalmi jellegét kell kihangsúlyozni, mert elvileg mozgalom és az kell, hogy legyen a gyakorlatban is, hogy ez mennyire realizálódik az a gyakorlatban, mindenek előtt rajtunk múlik, a