Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1969-08-01

-5-Mivel ilyen elmaradott ez a vasút éppen ezért a szakszer­vezetben többször vetődik fel a szociális és egyéb prob­léma. Mindig összehangolják saját munkakörülményeiket a kinti dolgozókéval. A vasutasok sokszor elégedetlenked­nek és nem egyszer megfeleftkeznek a realitásokról, többet követelnek, mint amit lehetne. Tény és igaz, hogy a dolgozók létszáma egyes munkahelyeken nagyon kevés és a balesetek jelentős részének ez az oka. A szolgálati óra, amit a dolgozók havonta eltöltenek az közel 300 óra körül mozog és ezzel szemben keresetük a gyári munkáséval szemben nincs arányban. Ezek a tények, vagyis a követel oldala a dolognak nagyon nagy összefüggés­ben áll a vasút korszerűtlenségével és ez kihat a szak­szervezet tevékenységére, ezekkel a kérdésekkel foglalkoz­nia kell - ebben az esetben nagyon nehéz helyzete van a pártszervezetnek, hogy a szakszervezetet a követelések­nél a realitások talaján tartsa. Jelenleg a vasút abban a helyzetben van, hogy amit az I. félév során elmulasztott azt most mind be kell hoznia, mindent el kell követnie, hogy a népgazdasági érdek szem előtt legyen tartva a vasutasok egyéni érdekének háttér­be szorulásával is. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk a já­randó évi szabadságok kiadásában is. Ezt mind azért mondom el, hogy lássák az elvtársak, hogy nem könnyű a vasuta­sok között végzendő társadalmi munka, ezek a tények nagyon megnehezítik feladatunkat. Ami könnyebbé teszi a politikai munkát - a vasút centralizáltságánál fogva - , s zervezettebb életet élhet, mert nálunk a vasútnál olyan helyeken ahol szervezett szakoktatások vannak, rendszeres politikai ok­tatás is folyik. Nálunk minden beosztásban tanfolyamot kell q dolgozóknak végezni. Hog^aaáM a szakszervezet a vasútnál a kapott jogkörével. El vele, de néha nem megfelelően. A vasútnál a szakszer­vezetnek, általános.érvényű utasítások kidolgozásában vé­leményezési joga van, de nincs neki döntési joga.Minden szolgálati ágnak működési utasitása van, ami a törvény erejével bir, aki ezt megszegi mindenféle eljárás foga­natosítható vele izemben. Ezt az utasítást a vasút fel­sőbb vezetői készitik el. A szakszervezet jogkörének érvé­nyesítése nem olyan mint egy űzemben»a vasútnál külön tör­vények is vannak. Ezért tehát a megnövekedett jogkörével nem úgy élhet, mint a kinti üzemi szakszervezet. Lényegé­ben a mi üzemi pártbizottságunk nehéz körülmények között tevékenykedik, ennek ellenére vannak eredményeink, nem- vagyunk megelégedve, mert nagyon sok célkitűzéseink vannak. A jelentés őszintén a reális helyzetet tükrözi. A szak­szervezeti munkában az utóbbi időben léptünk előre és úgy érezzük, hogy a jövőben is meg lesznek az eredményeink, ha célkitűzéseinket végre tudjuk hajtani. Béres elvtársnő: Osztozom azzal a véleménnyel, hogy a vasútnál végzendő szak­szervezeti munka sokkal nehezebb, mint kint üzemben. Egy-két dolog ami náluk megtalálható, az a mi üzemünk vonatkozásában is meg van. A szindikalizmussal is lehet találkozni és $z na­gyon sokszor okoz feszültséget. Elmondták az elvtársak, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents