Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1969-04-25

£ ~ 3 - St,szsO195» b./ a PB felelős a tanácsba küldött kommunisták munkájá­ért, tartozik azokat megfelelően segíteni és rend­szeresen ellenőrizni. Kerületi Pártbizottságunk az elmúlt két évben is - mint korábban,­­e kérdések szem előtt tartásával végezte feladatát. A fő súlyt a választott testületre, ezen belül is a TVB-re. illetve annak füg­getlenített vezetőire helyeztük. Ez érvényes a tanácsapparátus vonatkozásában is, bár e téren a helyzet az utóbbi év során ked­vezően kezd megváltozni a tanácsi pártszervezet javára. Ugyanakkor felmerül, hogy ez nem a pártirányitás egy leszűkített formája-e? /TVB, ill. vezetőkre való kiemelt támaszkodás./ Az elért eredmények ellenére erre enged következtetni a tanácsban dolgozó kommunisták összefogása terén tapasztalt probléma. Ugya­nis a IX. kongresszus után a tanácsban lévő,kommunista frakciót megszüntettük. Annak korábbi formában történő működése nem is szükséges. A tanácsban dolgozó kommunisták összefogása, irányí­tása, tájékoztatása, véleményük meghallgatása, beszámoltatása jelenleg nem megoldott. Nincs számukra fórum, ahol véleményüket, esetleg ellenvéleményüket kifejthetik /minden tanácsi fórumon párton kívüli is jelen van/. A tanácsban lévő kommunista csoport irányításával, a kommunista tanácstagok beszámoltatásával kapcsolatban eltérőek a vélemények: a. / centralizált legyén, - kizárólag a PB feladata. A PB joga a TTozvetTén beszámoltatás, a tanácstag munka­helyi pártszervezeteinek tájékoztatása; b. / decentralizált legyen, - a PB a beszámoltatási jogát adja ~at 7VT Tág ók’ 9"""ÁB elnökök kivételével/ a párt­körzeteknek. Azok ismerik legjobban a tanácstag te­rületi munkáját./A tanácstagok többsége ezen az ál­lásponton van./ Véleményünk szerint kizárólag a PB jogosult a tanácsban dolgozó kommunisták munkájának irányítására. Azonban a tájékoztatás, vé­leménykérés, beszámoltatás meghatározott kérdésekben a PB irányí­tásával történhet a körzeti pártszervezetekben is. A tanácsban dolgozó kommunisták feladataikat képesek ellátni. Felkészültségüknél, jó emberi tulajdonságaiknál fogva élvezik a lakosság bizalmát. Nőtt felelősségérzetük, kezdeményező készsé­gük. A népgazdasági, fővárosi, kerületi, választókerületi, egyéni erdekeket általában helyesen egyezetik. A párton kívüli tanács­tagok magatartása is sokszor olyan, hogy nehéz különbséget tanH a párttag és párton kívüli tanácstag között. Ezen általánosan jel­lemző pozitívumok mellett egyes tanácstagok munkája /kommunista tanácstag esetében is/ nem mindig megfelelő. A PB részéről a tanácsban dolgozó kommunisták munkáját mindenkor fontos pártmunkaként, jelentős politikai munkaként értékeltük. A tanácstagok munkahelyei és pártszervezetei részéről azonban nem ilyen egyértelmű a helyzet. /Előfordult párt-tisztséget viselő tanácstagnál is, hogy a tanácsülésen való részvételéről Írásos igazolást kellett vinnie./

Next

/
Thumbnails
Contents