Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1969-04-25
A PB irányi tó «evékenj.séfíének _f qntcjs résjzét .képez te a kádermunka. A PVB, a tanács pártszervezete e kérdést folyamatosan napirenden tartja. Ennek eredményeképpen e téren jelentős az .előrehaladás, de korántsem probléma-mentes. A vezetők kiválasztása alapvetően jó, de lehetne tervszerűbb, körültekintőbb mind a PVB, mind a TVB és tanácsapparátuson belül is. I^y a fluktuáció kisebb lenne és a szükséges csere nagyobb minőségi változással járna. A PB és apparátusa tagjaiból, a kerület pártszerveiből az elmúlt két évben 7-8 elvtárssal erősítettük a tanács apparátusát. Ez feltétlenül pozitiv irányban jelentkezett az apparátus politikai munkájában. Az apparátus erősítésében ■ előrelépést jelentett. Azonban az apparátuson belül ez negatív visszhang t is kiváltott, igaz, ideiglenesen, / bérfeszültség, belső előreléptetés hiánya, perspektivátlanság, stb./ erre mégis fel kell figyelni. A PB apparátusából a ta-^*> nácsapparátusba való káderirányitás rendszeres, azonban fordítva ez még nem fordult elő, mivel eddig ilyen igény nem volt, A tanács vezetőinek politikai képzése jelenleg nem kielégítő, ezt figyelembe véve erre nagy gondot fordítunk.. Több elvtárs 5 hónapos, illetve 1 éves pártiskolára van beütemezve. Ugyanakkor meg kellene találni a formáját annak is, hogy a kommunista tanácstagok politikai képzését befolyásolni tudjuk adott munkahelyükön. /Kérdés, van-o erre erőnk?/ A tanácsapparátusban a stabilitás az utóbbi évben, főleg vezetők szintjén /osztályvezetőkig bezárólag/ javult, egészében véve azonban nem megfelelőd Ennek oka: a tanácsi műnk? megszerettetésének elégtelensége, a tanácsban végzett munka politikai jelentőségének nem elégséges tudatosítása, az erkölcsi megbecsülés' hiánya. Egyre szűkülő rétegnél ugyan, de még az anyagi megbecsülés hiánya is, stb. A'Pártirányitás fontos eleme: az információs munka, a kölcsönös tájékoztatás. A fejlődés e téren kodvi?zp\ ~ A tanács vezetői rendszeres tájékoztatást kapnak az aktuális politi-'*** kai, gazdasági, kulturális, stb. kérdésekről, A kerület életéről a tanácstagok a tanács különböző fórumain kapnak rendszeres tájékoztatást. Az elért eredmények mellett problémák is jelentkeztek: pl.,- A tanács pártszervezetét nem tájékoztatjuk rendszeresen a tanácsot érintő PB, PVB határozatokról;- nem mindig a legfontosabb kérdésekről kap információt á TVB;- nem kapunk eléggé átfogó elemző jelentéseket a tanácsi munka égy-egy területéről. A tanács pártírányitása során jelentőséggel bír a tanács és szervei, "illetve a kerületi társadalmi szervek közötti lEbordinácicm E koordinációs munka a PB részéről alapvetően jó, azonban itt is van javítani való.- Az éves, illetve féléves időszak főbb feladatai kellő időben egyeztetve vannak.