Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1969-03-14

Azt hiszem, nagyon sok orvosi óra szabadulna fel, ha ezt az idős korosztályt le tudnánk választani, akik ilyen beszélgetésekre men­nek az orvosokhoz, s előbbre ketólne az a réteg, amelyiket tényle­gesen gyógyítani kell. nek Ami az orvosok anyagi helyzetét illeti: ezek/a magasan képzett embe­reknek egyéni higiéniájukban, megjelenésükben is bizonyos igény van, ami ugyancsak nagyobb költségbe kerül. Ami a fizetésüket illeti, meg kellene ezt is azért; nézni, mert bizony nem mindegyik rendelke­zik azzal a magas fizetéssel és jó kereseti lehetőséggel. Tömpe elvtárs Elöljáróban elmondja a vizsgálat, a jelentés készítésének dőzménye­­it, ismerteti az idevonatkozó határozatokat. Szeretném felvetni, hogy mindennek nemcsak tárgyi, dologi oldala, van, hanem szubjektív, az orvosok, személyi feltételek oldala is. Itt is nagyon sok ellentmondással falatoztunk, ezt is meg kell mondani. A vezető orvosok elég nagy személyi befolyással rendelkeznek, ebből adódik, hogy a pártszervezeteknek egy fontos feladata, hogy ezt a légkört megjavítsák. Ide tartozik az is, hogy az orvosok erkölcsi és anyagi megbecsülését jobban biztosítsák. Ha az ellentmondásokat itt szóvá is tesszük, szeretném megismételni, hogy az orvosi karon belül azért sikerült előre haladni az elmúlt né­hány évben. A pártszervezeteknek tekintélye is van e téren. Jónéhány orvos lecserélése megtörtént és olyanok kerültek oda, akik tisztelet­ben tartják és segítik is a pártot. Elfogadható, jó-e a kerületi átlag? Mutatkozik az is, hogy a főorvo­sokon belül is kezd alakulni ez a szám. Az utóbbi néhány évben sikerült itt is egy kis front-áttörést végrehajtani. Ait hiszem, a pártszer­vezetek munkájának megnövekedését mutatja, hogy az orvosok elég szép száma jár marxista továbbképzésre, - különösen, ha figyelembe vesszük, hogy majd egyharmad.uk 50 éven felüli. Hozzáteszem, hogy tervezzük, hogy 50 éven alul minden főorvost be kívánunk iskoláztatni az esti egyetemre. Az viszont igaz, hogy nagyon nehéz ezekkel az (emberekkel világnézeti,'^ filozófiai vitát is rendezni. Konkrétan megcáfolni csak azok tudják, akik szintén,teljesen azonogfilozófiái, biológiai képzettséggel ren- z— delkeznek. Éppen ezért azt próbáljuk,hogy a jól felkészült elvtársa­kat kérjük fel eladóknak, hogy ilyen munkát végezzenek itt. Felvetődött az orvosok jövedelme, középkáderek anyagi problémái. Én is azt tudom mondani, hogy bizonyos központi intézkedésekre szükség lesz, amikor a népgazdaság anyagi helyzete ezt lehetővé teszi. Én is azt mondom, hogy Elvileg nem lehet támogatni ezt a borravaló­zást, meg lehet tűrni egy bizonyos ideig, de elvileg nem lehet ezt hagyni. S itt a betegek oldaláról is kell nézni, mert benne van a régi megszokás, hogy a vizsgálat után pénzt ad az orvosnak. Gál elvtárs: Véleményem szerint ez az anyag nagyon reális, nagyon jó, és nagyon jók ezek a javaslatokat, amiket tartalmaz. A problémakör hármas: az egyik az egészségügyi ellátottság kérdé­se, a második az objektív feltételek, az anyagi feltételek, a káder­ellátottság, s harmadik a politikai munka, az itteni helyzet és még egy negyediket lehet említeni, ez az úgynevezett etikai kérdés.

Next

/
Thumbnails
Contents