Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1969-02-14
r" 5 iránymutatás az, ami befolyásolja a szocialista demokrácia fejlődését. Hogy a társadalmi élet, társadalmunk egész állapota olyan, hogy ezt megtehetjük, a párt nyugodtan szembenézhet azzal, mert a párt tulajdonképpen a demokratikus centralizmus gyakorlati megvalósítását szolgálja. így a probléma felvetésénél sokkal tisztábban látják, hogy miről is vitatkoznak.- Ami a kétfrontos harcot illeti, ne vessük igy fel. Ez a revizionizmus és a dogmátizmus, - véleményem szerint nem■elsősorban revizionista felfogásokkal találkozunk, vannak dogmatikus nézetek is és szektások is. Az a véleményem, hogy mi ezt a problémát a kétfrontös elvnek megfelelően vessük fel, nem kiseebbitve ezt a revizionista részt, amely nemzetközileg még nagyobb. Úgy, hogy ennek alapján javasolom ezt a kérdést megoldani.- Javasolom, hogy adjunk egy áttekinthető, pozitív részt a pártmunka helyzetéről a kerületben. A demokratikus centralizmus kerületünk pártszervezeteinél alapjaiban érvényesül. Ez az egyik. A másik, hogy a pártszervezetek ugyanakkor, amikor az egységes elvet érvényesítik, nagyon nagy figyelmet fordítanak a partdemokráciára. A szervezeti élet a kerületi pártszervezetekben rendszeres, jó utón fejlődik, mindazok az elemei a pártéletben, amik a gyakorlatban alkalmazva vannak; amik a gyakorlatban folynak, -a pártrendezvények légköre nyílt és őszinte, - ezt szögezzük le.- A következő dolog amit javasolnék, hogy a tagság is megfelelően él jogai gyakorlásával. Van egy másik dolog, hogy a felsőbb szervek határozatait időben és megfelelő módon, a centralizmus teljes tiszteletben tartásával ismerik és dolgozzák fel. Nyugodtan mondhatjuk azt is, általában, hogy a pártszervek önállósága is egészségesen fejlődött a kongresszus óta eltelt időben. Többségében az is elmondható, hogy a párt politikájának a maguk területén önálló irányitói, - azt is mondhatnám, hogy elismertek. S a leglényegesebb, hogy a pártszervek életét az eszmei-politikai, szervezeti egység jellemzi. Talán ez lenne a kornnája az előző megállapításoknak. Ebből tükröződik, hogy a kerületben lévő száz-valamennyi alapszerv hogy áll a pártmunkához, a párt határozatait hogyan valósítja meg. En ilyen okok miatt javasolom, hogy rendszerezzük igy, ilyen forrón ezt a részt.- A következő gondolat az anyag 5*old. első bekezdéséhez: hogy a járttagság véleményének objektivebb szükségszerűségként vetődik fel az ismerete. Véleményem szerint ez az egész kerületben objektív igényként merül fel, csak az a helyzet, hogy a kisebb alapszervezetben ezt egyszerűbbe megismerni, mert összehívom a 20 párttagot és megkérdezem a véleményüket. Én tehát azt vetném fel, hogy az objektivitás minden alapszer vezetne! igényként merül fel, akár kis, akár nagyüzemi pártszervezetről van szó, csak az nem mindegy, hogy a módszert hogyan tudják megoldani. Ahol áttételek vannak, ahol nagyon sok ember véleményét különböző formációkban lehet csalt megismerni, nyilván más a módszer.- Az usálsé oldalon a $-ik sorban alulról Írjuk, hogy változatlanul érvényesnek tartjuk a IX. kongresszus hatáDzatáit. mzt véleményem szerint ne vessük igy fel, mert a Kongresszus határozatainak végrehajtása ténylegesen változatlanul fennálló feladat. Hanem inkább a tennivalók, a problémák oldaláról vessük fel. mondjuk meg, hogy a kollektivitás és a személyi felelősségnél milyen hibái és milyen fogyatékosságai vannak. é