Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-12-13

Probléma az is, hogy a felújítás nincs benne a költségvetésben. Én nem tudok betervezni beszerzést, felújítást, csak a Főv. Tanács. Nem is a kerületi Tanács. 3 ebbe azért nagyon sok szubjektív dolog belemegy. Nagy ellentmondásokat szül, hogy az egyik iskolának semmi, a másikban ott heves a sokezs forint értékű felszerelés és senki nem használja. Ez azután a felső vezetésben a tekintélyt is rontja. Azt szeretnénk, ha a beszerzések, felujitásoküolga valahogy terv­szerűen menne. 1966-ban itt volt a VB előtt, hogy 5 éven belül meg kell kezdeni a Teleki Blanka felújítását. Nem lett belőle semmi. Remélem, most már mi leszünk a következő. Az igaz,hogy a mi épületünkhöz, ha csak hozzányúlnak, 10 millió kell. Az isko­lánk nagyon ki vah használva, mert a gyerekek mellett több mint 1000 felnőtt is tanul nálunk. A bérekkel kapcsolatban: nem az a baj, hogy a pedagógusok bizonyos dolgokért nincsenek megfizetve. A tantárgyaknál is különbségek van­nak a fizetés tekintetében. De nincs a kezemben az a lehetőség, - nekem, az igazgatónak, - hogy én osszam el a társadalmi munkát. Pl. nem én vagyok az esti tagozat igazgatója, nem én válogatom össze azokat, akik ott tanitaaak. Ha egy személy lenne, aki ebben dönt, akkor azt mondhatná, hogy egy kis társadalmi munka, egy kis túlóra, és ezzel ki lehetne egyenlíteni. Az igazgatónak igy nincs lehetősége olyan anyagi ösztönzők adására, amellyel éppen ezt a munkát lehetne segíteni. A következőt még: az osztályfőnökök problémája. Közel sem adnak annyit a többi pedagógusok, mint az osztályfőnökök. Ha az igazgató ezt honorálni tudná, akár úgy, hogy 100 Et-tal több fizetést tudna öii, - már messzemenően előbbre léptünk! A fizetési rendszerünk egészen más, mint eddig volt. Keret-gazdál­kodásunk van nekünk is. A pedagógusok bérfejlesztésére fordítható összegnek nagy részét a hivatalsegédeknek kell,hogy adják, mivel annyira alacsony a fizetésük. Kiszámítottam, hogy 1 főre 2 Ft-ot jelent ez a bérfejlesztés. De ezzel sem tudunk a hivatalsegédek bérezésén segíteni. Azt hiszem, azzal lesz majd ez rendezve, hogy megemelik egy kicsit a fizetésüket és akkor ténylegesen a pedagógu­sok bérfejlesztésére lehet fordítani a rendelkezésre álló összeget. A feladatokkal egyetértek, igy a határidő szerinti bontásban is. Nagyon örülök, hogy ilyen szép anyag került ide a VB elé is, amit azt hiszem, jól lehet majd hasznosítani a munkában. Kiég egyet: általában szokásunk, ha tárgyalunk váiamit, ahhoz szólunk hozzá, amin javítani kell. De azért azt sem kell elfelejtenünk, hogy ebben a vonatkozásban mit tettünk. Sok pedagógus gondolatával összhangban van,hogy a kér. PB az elmúlt 10 évben nagyon sokat tett a pedagógusok jó munkájának végzése és a jelenlegi helyzet kiáhki­­tása érdekében. En nem tudok pedagógusokkal agy beszélni, hogy mond­juk, a kerületi vezetést - araibe a kér. PB-t is beleértik, természe­tesen, - ne dicsérnék. Azt mondják, itt nyugalom van a munka végzé­séhez, s ez nagyon sokat jelent. S ha más okok nem lennének, nem is nagyon mennének el Zuglóból. Mindezt azok látják persze, akik más­honnan jönnek ide Zuglóba. Ez nagyon dicséri a vezetés munkát. Azért ezt is meg kell jegyezni. Sütő elvtársnő: Kát-három dologra szeretnék reagálni. Azt hiszem, azt kell elfo­gadni, hogy nagyon viszonylagos az indoklás, mert a gyerekeknél az eredménytelenség oka sókminden lehet. Nem ismerjük a módszert sem és az ezzel kapcsolatos irodalmat sem, ami a pedagógiai munka eredményeségét illeti.

Next

/
Thumbnails
Contents