Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-11-23
- 7 -Véleményem szerint ez nem jó. Talán még úgy is mernék fogalmazni, hogy káros. Azért, mert nálunk hiányozhat az egyik, vagy másik, s ezt az illetővel meg kell, hogy értessék. De azt megszabni, hogy a 5-as követelmény ez és ez és csaló ebben a sorrendben lehet, igy ez nem jó. Azután az egyes követelményt illetően, pl. itt van a politikai követelmény. Nem tudom elképzelni, hogy vezetőnél megelégedjünk azzal, hogy nem ellensége a rendszernek. Valahogy ezt is sematikusan értelmezzük. Véleményem szerint itt eszmei-politikai követelményt kell felaállitani. Azután másként vetődik fel ez a politikai követelmény pl. egy tejbolt vezetőjénél és megint másként mondjuk benn a Közért központban egy tervosztály vezetőjénél. Azért én még igy is differenciálnék. S ez legelsősorban a vállalat vezetőjétől, az első káderestől, az igazgatótól is függ, ennek segítése, megkövetelése és ellenőrzése, hogy ezt a 3-as követelményt hogyan vizsgálják. Amit Rózsavölgyi elvtárs felvetett, a szakmai követelményt tekintve: valóban állandóbb, rendszeresebben fel is merül. S ezt nem lehet félreállitani. Azonban csali a szakmai megfelelés nem elég. Ha jó az állami személyzeti munka, akkor még azt is hozzá kell tenni, hogy politikailag hogy néz ki az az ember. De ha politikailag nincs is meg az a képzettsége, attól még a szakmai képzettsége után kinevezésre kerülhet. Valahogy a kettőt kellene kicsit közelebb hozni egymáshoz. A politikai képzés biztosítása is differenciáltan kell, hogy történjen, csak az adott szakmai, általános műveltségi fokának megfelelő politikai képzésre lehet küldeni. Az 1001-es rendelet aláhúzza a káderutánpótlás kérdését is, mint egyik legfontosabbat. Ebben az évben budapesti szinten ez majdnem lehetetlen, nemcsak szakember, hanem egyáltalán emberhiányunk van. A minősítésekkel kapcsolatban: a kereskedelemben teljes egészében megváltozott a minősítések rendje. Megjelent a miniszter elvtárs utasítása, nálunk 126 fő volt eddig, a most megjelent utasítás alapján 307-re emelkedett a minősítettek száma. Nem tudom, hogy miért. Mi a magunk részéről megindokoltuk és kértük ennek csökkentését, mert szükségtelennek tartjuk az előző számnak az emelését. Valahogy úgy néz ki, hogy a személyzeti osztályok a kereskedelem területén adminisztratív osztállyá válnak, mert igy gyártani fogjuk állandó jelleggel a minősítéseket a gazdasági vezetőkkel együtt. Véleményem szerint az 1001-es rendelet szelleme nem ez. Van még egy probléma, amit felvetnék: a bátortalanság az egyes emberinél. Sokszor bátortalanok vagyunk egyes emberek kiemelésénél, olyan követelményeket állítunk, mintha azt a munkát már 5 éve csinálná, amire ki akarjuk emelni. Erre a bátortalanságra pedig nincs semmi szükség. Virág elvtárs problémájával kapcsolatban: tudomásom szerint a rendelet előírja, hogy a nyugdíj előtt álló pedagógusokat nem kell minősíteni. Ozimák elvtárs; A VB elég sokoldalúan és az életet ismerőén vitatta ezt a kérdést, és nagyon sokat adott és ad a számunkra is, hogy a munka vitelében majd hasznosítsuk ezeket. .