Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-11-15
Várhegyi elvtársnő: Igaza van Kikillai elvtársnak, én is egyetértek vele. Történnek ilyen beszámolók az üzemekben és a különböző szerveknél is. Nem mondom, hogy nem lehet ezt szélesíteni, de én azért meg azt mondanám, hogy meg kellene válogatni. Általában sokkal nagyobb hányada utazik a szocialista országokba, mint a nyugati országokba, ezért nem tartottuk szükségesnek ezt belevenni. Schumeth elvtárs összefoglalja a vitát: Az elhangzott észrevételeket hasznosítani fogjuk a munkában. Hozzátéve, hogy nagyon egyet lehet értáni azzal, hogy ha valahol és valamilyen területen ezt figyelemmel kell kisérni és ha valamely területen leginkább befészkelik magukat, ez a kulturális élet. A jelentés arról nem ir, de elmondom, hogy mi az iskolák területén is megteszünk mindent. Amikor ilyen kiderül valamelyik pedagógusról, a tanács elbocsájtja. Csak nagyon nehéz felderíteni, ha a pedagógusok között van ilyen. Mert biztos, hogy több van, nemcsak ez a kettő, akiről tudunk. Ami a konkrét javaslatokat illeti: Amit Kikillai elvtárs javasolt, arra Tömpe elvtárs reagált, egyet lehet vele érteni, hogy ezzel ki legyen egészítve. A másik dolog az információ, amit jelzünk a BPB felé. Felhívjuk a felsőbb szervek figyelmét, hogy az az álláspont alakult ki, hogy a jelenleginél is több figyelmet kell fordítani a kulturális, irodalmi és művészeti területre, mert ha valahol, akkor elsősorban itt használnak fel minden alkalmat a fellazításra. A másik dolog, amit Virág elvtárs javasolt. Jelezni kell a BPB titzára: Katona elvtárs felé és fel kell hivni Hantos elvtárs, a Főv.Tanács elnökhelyettesének figyelmét arra, hogyan történik a pedagógusok ösztöndíjjal történő kiküldésé külföldre. Meg kell mondani, hogy nem értünk egyet azzal, hogy a kerület megkérdezése nélkül küldjenek ki pedagógusokat külföldre. Ha nem is a PB-nek, de a kerületi tanácsnak a Véleményét ki kell kérni ilyen esetekben. Jenővári elvtárs javaslatával kapcsolatban, hogy kerüljön ide a XlV-XVI.ker. Biróság is a Pest Megyei Bírósággal. Ehhez csak azt tehetjük hozzá, hogy ha valaki kezdeményezi, akkor mj/támogatjuk. Javasolom, hogy igy elfogadnánk ezt a jelentést és le is zárnánk ezt a napirendet. A VB a napirendet Schumeth élv társ összefoglalója szerint jóváhagyta. III. napirend: My elvtárs szóbeli kiegészítésében ismerteti a jelentés elkészitesenek módját, valamint a vizsgálatban résztvevő bizottság tagjait. Az anyagban nem szereplő megállapitás volt, hogy a párt sorai felhígulnak. Azaayag kiemeli a csucsvezetőségek megfelelő munkájának pozitiv voltát. A felsorolt számok alátámasztják az anyagban tett megállapítást. Tagfelvétel nem volt ebben az évben 72 üzemben és intézményben,