Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-11-15

Aug.21-e, a csehszlovák események után számszerűleg sem történt e téren változás. Ezt az alkalmat ragadnám meg arra, hogy elmondjam: a Pest megyei Biróság a Hungária krt-on épületet emel. Amennyiben van lehető­ség rá, kérném a PB támogatását ahhoz, hogy ott kaphatn_a he­lyet a XIV-XVI. kerületi Biróság is. Ozimák elvtárs: Nagyon egyetértek azokkal, akik úgy vetik fel, hogy mi vajon meg­­teszünk-e mindent. Rengeteg magyar került el az országból a század forduló óta. Jó, hogy magyarázzuk meg az eredményeinket, -de ezek az egyszerű emberek ezt nem értik igy meg. Ezért nagyobb gondot kellene a Népfronton, vagy más szerveken keresztül is ezekre az egyszerű emberekre fordítani. Ilyen utón egyes országokban nagyon sok szellemi érték gyűlt össze, - úgy érzem, ezeket is kellene jobban magyarázni? az ifjúsággal is jobban kellene ezt közölni. Az a sajátos helyzetünk, hogy nagyon sok ember kikényszerült az országból, nagyon sok becsületes ember, milliószámra, a korábbi évtizedekben. Ezért fordulhat elő, hogy nagyon becsületes, rendes emberek is kinn maradnak. Azok pedig, akik politikai szempontból maradtak kinn, azok mindent megtesznek, hogy megfosszák az orszá­got ezzel is, ezért minden eszközt megragadnak ahhoz, hogy kinn tudjanak tartani embereket. Nekünk talán többet kellene ezekről is beszélni, ezeket bemutatni. A Hazafias Népfrontban, az ifjúsági mozgalomban nem ártana ilyen módon foglakozni vele. Tömpe elvtárs: Csak azt tudnám én is alátámasztani, hogy a fellazítás elleni har­cot ne védekező jeüLeggel fogjuk fel, hanem támadó jelleggel. Első­sorban politikai tudatformáló tevékenységet értek ezalatt. Különös képpen kihangsúlyoznám az értelmiségi kört, a fiatalságot. Itt kétségkívül fontos, hogy elmélyítsük a hazafias érzelmeket. A pro­pagandának nemcsak az a feladata, hogy bemutassa azt a kort, hogy hol tartunk, ez az iskolai történelemoktatás feladata. S ott is inkább oknyomozó történelmet kell, hogy tanítsunk, amelynek azt kell megmutatnia, hogy mi miért történt, - ne csak leiró jellegű legyen. A pártpropagandában, a tömegszervezeti propagandában nagyobb hang­súlyt kell fektetni a jelen eredményeink ismertetésére, propagálá­sára. Egyszerűen nincs időnk arra, hogy megismertessük azokat a gazdasági, politikai eredményeket, amik tényleg vannak, mert a különböző megbeszéléseken mindig azt vetik fel, ami nekik embe­rileg probléma. Mindig ezek tisztázása történik, másra már nincs idő. Arra kell figyelni, hogy a válaszadás mellett erőteljesen domináljon az, hogy mit akarunk mi adni. Úgy látom, hogy nem Is annyira tartalmi és elméleti kérdések merültek fel, hanem inkább a módszertanát kell átdolgoznunk, - ami. azt mutatja, hogy a propagandisták felkészítését is növelni kell. Elhangzott olyan is, hogy jó lenne az előkészítést és beszámolta­tást kiterjeszteni azok felé is, akik a szocialista országokba mennek. A magam részéről egyetértek vele, bele lehet az anyagba venni. Javasolom, vegyük bele e pontok közé ezt a feladatot is.

Next

/
Thumbnails
Contents