Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-11-15

- 5 -Emellett nemcsak kapitalista országokból disszidálnak, hanem szocialista országokból is és megtalálják az útját annak, hogy onnan tovább menjenek. A bizalmatlanságot szitja emellett az, ha megtagadjuk és megszigorítjuk a ki­utazásukat. Annyi sok jót csinálunk mi ebben az országban, ami elég sok érvet jelent, - csak nem mondjuk mindig el. Rózsavölgyi elvtárs: Nagy örömmel hdLlottam,hogy Révai elvtársról utcát neveznek el, de azt hiszem forogna a sirjában, ha hallaná, hogy Dérinek az életrajzi regénye még életében folytatásban megjelenik. Egyetértek azzal, hogy kapjanak teret a másfajta müvek is, de, hogy nem mondunk róla semmit és a cáfolat nem ott történik rögtön, ahol ez megjelenik, ebben nem tudok egyetérteni. Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy azért nekünk mégiscsak valahogy szóvá kellene tenni felfelé, -r még esetenként azzal is egyetértek, hogy fórumot kapjanak nem hozzánk küffilálló néze­tek, de ne kritikátlanul. Rossz módszernek tartom azt,, hogy nem megfelelően reagálunk ezekre a tőlünk idegen nézetekre és hagyjuk, hogy esetenként káros befolyást gyakoroljon tömegekre. Nemcsak direkt, hanem indirekt módon is lehet elmondani a való­ságot. Én is a Déri Tibor felé irányulást a fiatalok szempontjából nagyon károsnak tartom. Fülöp elvtárs: Én azt látom, hogy az emberek életében külön korszakok vannak. Van amikor biztosabb, van amikor labilisabb ezekkel a befolyá­sokkal szemben. Mi úgy próbáltuk ezt megoldani, hogy az inté­zet is nyújtson bizonyos megkötöttségeket. Nagyon megnézzük, hogy tényleg a feladataihoz kapcsolódó dolgokban menjen külföld­re. Nem engedjük más formában. 10 év alatt egy geológus disszi­­densünk van, amiért ma is bánt a dolog, mert kérte kint tartóz­kodásának meghosszabbítását és megtagadták. Lehet, hogy ebből azt következtette, hogy valami probléma van vele, ezért inkább kint maradt. Én is nem egyszer megkérdezem a papir aláírása előtt a közvetlen vezetőjét, a pártbizalmiját, hiszen mégiscsak ők ismerik jobban. Sokszor döntőbb a közvetlen munkatársaik megkérdésése, mint amit az illető előad. Jenővári elvtárs: A probléma csakugyan véleményem szerint is abban jelentkezik, hogy lényegében rossz nekünk a felvilágositó munkánk e terüle­ten. Ha egy szakmunkás felhasználja azt a két évet, amire az útlevele szól, arra, hogy gépkocsit szerezzen, amire itthon esetleg nem lett volna módja, - de más dolog az értelmiség, mert sokkal többe került az államnak a tanaittatása és a tudá­sát nem tudjuk hasznosítani. Olyan is kellené nekünk propagál­ni, hogy pl. külföldön nincs a pedagógusoknak nyáron fizeté­sük úgy, mint nálunk. Ott csak addig kapnak fizetést, amig tanítanak.

Next

/
Thumbnails
Contents