Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-11-01

Beszélgettünk róla, sok tárgyalás, tervezés folyt már az uj, lágymányosi vásárváros kialakításával kapcsolatban, s véle­ményem szerint már csak azért is dönteni kell erről, mert az egész nemzetközi kiállítási tevékenység szempontjából nagyon fontos. De semmi alapunk nincs azon kívül, hogy gondolkozunk és beszélünk róla, mert efelett csak egészen magas szinten lehet dönteni. Nagyon egyetértek azzal, hogy Paulov elvtárs egy sor politikai problémát oda sűrített össze, hogy a tömegszervezetekkel való foglalkozás milyen. Különösen ha azt nézzük, hogy nálunk egy je­lentős ellenforradalmi ”tartalék” van még mindig, akik a múltnak, a szembeállásnak a képviselői. Ezzel mi számolunk. Nem megy egyik napról a másikra ennek megszüntetése. A szakszervezet és a Kisszervezet is nagy felelősséget ró a pártszervezetre. A KISZ-szervezettel személyes, élő, állandó kontaktus van a párt­vezetőség részéről. Broppa elvtárs: Amiket Rózsavölgyi elvtárs elmondott, azokkal messzemenően egyet­értek. S abban is, hogy minél eredményesebb tömegbázist létesít­sünk ennek a vállalatnak; s hogy a közös érdeket, a közös válla­lati érdeket is minél szélesebb körben ismertessük. Ennek érdeké­ben én magam nemrégen hívtam össze egy értekezletet. Ami a lágymányosi kiköltözést illeti: Fock elvtárs volt kinn nemrégen a XI. kerületben, ahol megmutatták neki a helyet. Ő is ígéretet tett, hogy meg fogják vizsgálni. De ezt megelőzően én készítettem egy anyagot, aminek alapján el lehetne kezdeni ott a kommunális munkákat, ami után én külföldi cégekkel együtt el tudnék végeztetni különböző építkezéseket, a csarnokokat, stb. Úgy kalkulálták, hogy 500 millió kell, annyi pénzt nem tudnak egy summában odaadni, - ezért nem megy. Pedig véleményem sze­rint apródonként lehetne a beruházást megoldani és fokozatosan építeni. Pillanatnyilag az ügy úgy áll, hogy a Főv. Tanács elnök­sége megtárgyalta ezt a javaslatunkat, és elfogadta, kiadta a jogi osztályának és kihozták egy olyan javaslatot, ahol kezem­­lában guzsbakötötték különböző súlyos feltételekkel, amit lehe­tetlen elfogadni. A Külker, is megtárgyalta és azt a véleményét alakította ki, hogy így nem fogadható el. Most majd újra kidolgo­zásra kerül, de rettenetesen nehezen megy előre. Ha itt mara­dunk még hosszabb ideig, vállalom, ugyancsak külföldi cégek segítségével, hozzájárulásával, hogy a nagy kiállítási csarno­kot újjáépítsük, mivel már úgy néz ki, hogy össze fog dőlni. Ami a különböző érdekek összeütközését illeti: nagyon nehéz eze­ket az érdekeket egyeztetni. Szende elvtárs tiltakozott a "szocialista menedzser” kifejezés ellen. AmJ ezt a meghatározást illeti, ma még ennek kincs kifor­rott értelmezése. Schumeth elvtárs összefoglalja a vitát: Javasolom, a VB a beterjesztett jelentést fogadja el, amely megfelelő szinten hozta ide e témát, amellett, hogy egy sor helyen felvetette a problémákat, igy önkritikusan is vázolta a dolgokat. Gondolom, Komjáth elvtárs és Droppa elvtárs az itt elhangzott kérdésekből értett és tudják mi az, amit hasznosítani lehet és kell, vagy mi az, ami helyes és tényleg elősegíti a munkát.

Next

/
Thumbnails
Contents