Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-11-01

Egy-két dolgot kiemelnék: Az összevonásból adódó feladatok: kiindulva abból, hogy amióta megtörtént, úgy lehet értékelni és el kei lehet fogadni Komjáth elvtárs állitását, hogy a pártszervezet tekintélye, befolyása növekedett. Mégis abból kell kiindulni, hogy jelenleg az össze­vonásból következően az összetétel adott. Pillanatnyilag ezzel kell dolgozni. Ezért azt a vonalat lehet talán követni, hogy mindinkább az össz-dolgozókkal beszélni át a problémákat, még akkor is, ha ezek személyeket érintenek; hogy ez nyilvános le­gyen, s hogy aki ezzel szemben áll, az mindinkább elszigetelőd­jön és az össz-dolgozókkal táhálja magát szembe. Ezzel tudatot is formálunk, s a tudatiormálással is lehet ott az önállóságot növelni. A másik ilyen dolog, s ez összefügg azzal, hogy a problémák meg­oldása káderkérdés is. Egy ilyen összevont vállalatnál nem úgy van, hogy máról-holnapra ki lehet cserélni valakit, mivel fel-m merül,hogy előbb próbáljátok ki az embereket. Ezért tényleg egy olyan káderfejlesztési terv kell,-a kádermunka másik nagyon fontos része, - hogy ha ma nem is, illetve, amit lehet már ma is, de időben minden alkalmat megragadni, hogy megfelelő kádercseréket hajtsanak végre. Adott esetekben a legszigorúbb felelősségre vo­nást kell alkalmazni, azután a bizonyos idő után, amit arra adunk, hogy bizonyítson. Tehát, a lehetőség megadása után, ha szükséges, a felelősségrevonás is jöjjön. Tehát belülről és a kivülről jövő kádercserével a káderfejlesztést vinni. Ugyancsak említésre került, hogy egy vállalat, ahol 11 %-os a párttagság, nagyon nehéz helyzetben van. Ilyenkor rendkívül nagy szerepet kell,hogy játszanak a tömegszervezetek, s ezen belül is különösen a szakszervezet, amely a vállalat össz-dolgozóit átfogja. Nagyon fontos,hogy ott megfelelő vezetés, megfelelő pártirányitás legyen a pártszervezet részéről. Ez is olyan kiemelt dolog, ami­ben előbbre kell menni. Ugyancsak felvetődött a csoport-érdek. Hogy a csoport ,az egyéni érdekek előtérbe kerülnek. Tényleg a helyzet arra ösztönöz, hogy az egyéni és a csoport-érdek is mindinkább előtérbe kerüljön. De azért ez nagyon összehangolt érdek kell, hogy legyen a vállalati és a népgazdasági érdekkel. Ezt sértő soha nem lehet. A feladat úgy elősegíteni az egyéni és a csoport érdekét, hogy ez a válla­lat és a népgazdaság érdekét nagymértékben kifejezésre juttassa és igy érvényesüljön. Ez különösen az összevont nagyvállalatnál nagyon fontos, hogy ott tisztázásra kerüljön. Ami a menedzser kifejezést illeti, nem nagyon érdemes vele foglal­kozni, mert van amikor valamit átveszünk a kapitalista irányítási formából és módszerből és megpróbáljuk a magunk szocialista körűimé nyei között ebből valamit alkalmazni. Ami jó forma, vagy módszer, annak átvétele soha nem lehet rossz, azonban semmiképpen nem úgy történjen, hogy a szocialista szót tesszük hozzá, hanem úgy, hogy tartalmában alkalmazzuk a szocialista szemléletet. Ezt tudjuk mondani és úgy látjuk, hogy nagyon jó a tendencia, jó irányba halad ott a gazdasági és a pártvezetés, a pártvezetés szerepének növekedése is. Ezt a tendenciát kell erősíteni. Egyrészt ügy, hogy a jogkörével mind hatékonyabban, mind jobban éljen a pártszervezet, másrészt, azok a kezdeményezések, amik a párt­vezetés és a gazdasági vezetés részéről is láthatók, mind jobban segítsék elő a pártszervezet összeforrottságát, a módszerek javí­tását. Azt hiszem, a vezetőségválasztás után ez a tendencia

Next

/
Thumbnails
Contents