Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1968-02-09
Egy-egy ilyen gazdasági vezetői megbeszélésen, döntésnél, ahol résztvesznek a személyzeti vezetők, feltétlenül látniok kell, hogy az ilyen gazdasági döntésnek, az ebből fakadó jó, vagy rossz eredményeknek óriási politikai kihatásuk van. S az ilyen döntéseknél nagyon fontos, hogy szakmailag is képzettek legyünk, mert nyilván csak az képes helyesen dönteni, aki ismeri a célokat, amiket el akarunk érni. Ha meg akajuk győzni az embereket, ahhoz ismerni kell a feladatokat, a célokat. Itt vetődik fel az, hogy véleményem szerint a jó érvek, amikkel mi érvelni tudlnk, érnek annyit, mint bármelyik határozat, utasítás, sőt, a kihatása mindig eredményesebb, jobb is. A káderek beállítását illetően: van amikor adott esetben olyan sürgős egy káder beállítása, hogy nem tudunk nagyon körülnézni, - de egyébként rendes, becsületes, - és választani. A másik, hogy néha maximális követelményt állítunk fel. Egyik sem szolgálja a célt, amit elérni szeretnénk. Egy kicsit a minősítésekről: leülünk, beszélünk vele, leírjuk a véleményt és utána 4 évig uá sem nézünk. Rossz módszer ez, ezen is sokat kell még változtatni. Nem azért mondom, hogy ez nálunk nem fordul elő, hogy mi állandóan foglalkozunk velük, - de a törekvés megvan erre bennem. Úgy kell nekem ezzel foglalkozni, hogy az elmúlt években mit értem el és mit kérnek tőlem, a következőkben mit várnak tőlem. Nem az apró-cseprő dolgokat leírni arról az emberről, ez nem eredményes, ez káros, akkor nem úgy veszi, hogy az a minősítés segíti az ö munkáját. Nem azt érzi elsősorban, hogy segíteni akarnak neki, hogy a munkamódszerén, a magatartásán változtatni tudjon. Ezen kell javítani, változtatni, hogy a két minősítés közötti időben is a káderekkel foglalkozzanak, ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a négyévenkénti minősítéshez egy jó minősítést tudjunk elkészíteni. A minősítés elkészítése maga is egy nagyon nehéz munka. Vannak akik nem szeretnek írni, nem tudnak fogalmazni, nem akarják leírni a véleményüket. Inkább szóban mondják el. Ez pedig rossz módszer. A másik dolog, hogy a minősítések politikai része a személyzeti vezető feladata. Ebben segíti a pártszervezet, de a gazdasági vezetőink egyszerűen nem akarnak beleszólni a káderek politikai minősítésébe. A kijött határozat annyiban is jó, hogy gazdasági vezetőink nem tudnak elkalandozni. En is várom, hogy az 1001-es rendelet végrehajtási utasítása kijöjjön. De ez áprilisban várható, és közben dolgozni is kell. Úgy gondolom, nagy, alapvető eltérések nem lehetnek. Továbbra is a mi munkánkban a káderek politikai, szakmai, vezető készségének növelését látom a legfontosabbnak. Nálunk 126 fő káderként nyilvántartott ember Van, ezek közül 74-én végeztek politikai iskolát, - a többi kora miatt nem - ezekből 29-en elvégezték a marxista esti iskolát, 5~an az esti egyetemet. Szélesíteni kell, de nem túl rossz a politikai képzés nálunk. A szakmainál sokkal eredményesebben tudtam együtt dolgozni a vezetéssel, mert 125-nak van szakképesítése az adott munkaterületre. A másik feladatként én a káderek stabilitását tartanám a legfontosabb nak. A fluktuáció a kádereknél óriási törést okoz. A harmadik feladatnak a politikai, szakmai továbbképzést tartanám a legfontosabbnak. Azt az 1001-es rendelet is kimondja, hogy nem szabad mechanjhEan alkalmazni. A kettő párosuljon, de én még azt is kimondanám, hogy ha nincs meg az iskolai végzettsége, de a hozzáértése megvan, bátran állítsuk be, álljunk ki mellette, segítsük, támogassuk a munkáját. Végül: a pártszervezetek erőteljesebb segítő munkáját kérnénk a személyzeti munkában. Nagyon nagy figyelmet kell forditaniok a