Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1968-10-04

Nagy elvtár s: Szóbeli kiegészítésként elmondja, kik vettek részt a téma vizsgálatában, hogyan készült a VB elé beterjesztett jelentés. A jelentéshez: Az anyagban csak 10 ktsz. szerepel, a többi, a kerületben lévő többi ktsz. más kerületekhez tartozik. Ezek ellenőrzését a tanács ipari osztálya végzi. Az anyagban negatív példaként van megemlítve a Thermoplaszti­­ka ktsz. s-ze-repe. Régóta húzódó problémák vannak ott. Megoldani még nem tudtuk, hogy kívülről vigyünk be oda jól felkészült, megfelelő elvtársat. Jelenleg nincs a'ktsz-nek választott el­nöke, ideiglenes jelleggel dolgozik ott égy elnökhelyettes. A pártvezetőségválasztás után kerül majd sor arra, hogy egy elnököt válasszunk. Egyébként anyagi és gazdasági vonatkozás­ban stabil ktsz. A pártvezetés megerősítésére is gondolni kell. Egy elvtársat már viszünk be a ktsz-be a vezetőségválasztás alkalmával. Másik problémás hely a Minőségi Vegyi ktsz.párttitkári funkciój Ugyancsak tudtunk már egy elv társat bevinni, akit ha megválasz­tanak párttitkárnak, reméljük, a pártszervezet erősödni fog. A pártvezetőségek tagjai közül - 26 főből - 9 elvtárs cseréje várható, ebből 2 a titkár. A 10 ktsz. közül jelenleg 6-nak a központi helye ki van jelöl­ve. A tanács az ilyen jellegű igényeket igyekezett támogatni. Megoldatlan még 4 ktsz. központi helyének kialakítása. Várható­an 2-3 éven belül kiépülnek azok a központok, amelyek a jobb működést tudják biztosítani., Ez persze nem jelenti azt, hogy minden ktsz. csak egy helyen fog működni, mivel egyik-másik profiljának éppen az a megfelelő, ha több helyen van. A továbbiakban ismerteti hagy elvtárs a pártoktatás helyzetét a ktsz-ekben: minden pártszervezet tagsága pár toktatásban részt vesz, a legnagyobb számban a Motorkerékpárjavító Ktsz­­ből, ahol a párttagság létszáma is a legnagyobb. A szakszervezetek is rendeznek politikai oktatást, amelyekre a dolgozók többsége be van vonva. A párt- és szakszervezeti politikai oktatás segíti ezeknek a ktsz-eknek a tevékenységét. Kérdéseket Takács elvtárs, Paulov elvtárs, Rózsavölgyi elvtárs, Asztalos elvtárs, Virág elv társ tettek fel, amelyekre Nagy elvtárs és Kardos elvtárs kielégítő választ adtak. Észrevételek, javaslatok: Takács elvtárs: Van egy olyan tapasztalatom, hogy a különbség a két tulajdon­forma, az állami és a szövetkezeti között, bizonyos tekintet­ben problémaként jelentkezik. 11. munkaerő elvonása az á11ami ipartól. Mert azért, bár meghatározzák, de azért magasabb bért kapnak, mint az állami iparban. A nyereségrészesedés nagysága is nagyobb. Ez bizonyára az állami iparban, különösen a nagy­vállalatok számára problémát jelent. Az is igaz, hogy vannak olyan szövetkezetek, ahol megválogatják, hogy kit vesznek fel,

Next

/
Thumbnails
Contents